Nyíregyháza Spartacus – Vasárnap a focisták lépnek színpadra

Akt.:
Az előadás előtt, alatt és utána is jó volt a hangulat. Remélhetőleg vasárnap is így lesz...
Az előadás előtt, alatt és utána is jó volt a hangulat. Remélhetőleg vasárnap is így lesz... - © Fotó: Sipeki Péter​
Nyíregyháza – A Szpari játékosai és vezetői remek előadást láthattak a színházban, a Szolnok ellen nekik kell szórakoztatniuk.


Labdarúgás. Az őszi szezon utolsó bajnoki meccsére készül a Nyíregyháza Spartacus. Ez nem jelenti azt, hogy idén már nem lesz több tétmeccs a pontvadászatban, hiszen tavaszról két kört előre hoztak, és még a jövő heti kupameccs is ott van. Vasárnap késő délután a tévéközvetítés jóvoltából ország és világ előtt bizonyíthat Lucsánszky Tamás együttese a Szolnok ellen. Ami azt illeti, ebben a bajnokságban a tévé által is közvetített találkozók nem voltak túlságosan sikeresek. A Kisvárda Master Good és a Soroksár ellen ikszelt a Szpari, az MTK és a Győr ellen viszont kikapott, utóbbi meccsen hazai pályán.

A vasárnapi ellenfél, a Tisza-partiak a fordulót a hatodik helyről várják, egy ponttal többel (28) bírva mint a nyolcadik Szpari. Balogh Pál együttes idegenben négyszer nyert (Soroksár, Sopron, Kisvárda és Békéscsaba) egyszer pedig ikszelt (Győr). A legutóbb fordulóban otthon kapott ki a Budaörstől. Vasárnap a vendégeknél egykori csapat ellen léphet pályára a kapus Hrabina Alex (a szintén kapuvédő Gazsi Tamás szintén nyíregyházi és itt kezdte sportolói pályafutását), valamint Katona György.

– Nyerni szeretnénk és televízió nyilvánossággal előtt jó játékkal kirukkolni- kezdet olvasóink tájékoztatását Lucsánszky Tamás, a Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője. – Sajnos a tévémeccsekkel eddig nem volt sok szerencsénk, jó lenne, ha ez vasárnap megváltozna. Ami a vendégeket illeti, egy masszív zárt védekezésből játszó csapatról van szó, amelynek egy szélsőséges meccse volt. Sokat kell majd azért tennünk, hogy feltörhessük a védekezésüket. Előre vannak olyan gyors játékosaik, akik könnyen okozhatnak zavart az ellenfeleknek.

– A szolnokiak egy ponttal állnak előttünk, így győzelem esetén megelőzzük őket. Ám miként azt többször kihangsúlyoztam, május végéig a helyezésnek igazán nincs jelentősége, az számít majd, hogy a bajnokság végén ki hol áll.

A csapat tagjai és a vezetők csütörtökön este kiöltöztek és közös programon vettek részt. A klub és a Móricz Zsigmond Színház által megkötött megállapodás eredményeként az Illatszertár című darabot nézték meg a játékosok és a vezetők.

– A célját elérte, egy könnyed, szellemes darabot láthattunk. Úgy vettem észre, hogy a játékosok jól érezték magukat. Ezúttal is köszönjük a színháznak, hogy megteremtették ezt a lehetőséget – így Lucsánszky Tamás.

A szurkolók remélik, hogy vasárnap a focisták is szellemes játékkal rukkolnak ki és a drukkerek jól érzik majd magukat az előadáson.

KM-ML








hirdet�s