Nyilvános lesz az állambiztonságiirat-feltárók anyaga – Népszabadság

A kormány néhány héten belül nyilvánosságra hozza a máig titkos, pártállami állambiztonsági iratokról szóló jelentést, méghozzá az ígéretek szerint teljes terjedelmében – írja a Népszabadság. A Kenedi János kutató által vezetett szakértői bizottság munkája arra irányult, hogy feltárják, milyen egykori iratanyagokat nem adtak át a levéltáraknak rendszerváltás után a nemzetbiztonsági szolgálatok. A lap azt írja, […]

A kormány néhány héten belül nyilvánosságra hozza a máig titkos, pártállami állambiztonsági iratokról szóló jelentést, méghozzá az ígéretek szerint teljes terjedelmében – írja a Népszabadság. A Kenedi János kutató által vezetett szakértői bizottság munkája arra irányult, hogy feltárják, milyen egykori iratanyagokat nem adtak át a levéltáraknak rendszerváltás után a nemzetbiztonsági szolgálatok. A lap azt írja, hogy a Kenedi-bizottság tagjai az elmúlt egy évben a volt III-as főcsoportfőnökség jelentéseit csak anonimizált formában tekinthették meg, sőt, az egyik szolgálatnál a jelentés egyik fejezetét a felére húzták volna meg, ha a felügyelő miniszter, Szilvásy György nem avatkozik közbe.