Nyíltvízi úszó vk – Vb-próbát tartanak Balatonfüreden a szervezők

Budapest/Balatonfüred – A jövő évi vizes világbajnokság felkészülésének jegyében rendezik meg szombaton a 20 ezer dollár összdíjazású FINA/HOSA nyíltvízi úszó világkupaversenyt Balatonfüreden, ahol a szervezők olyan eszközöket és megoldásokat próbálnak ki, amelyeket jövőre a hazai vb-n szeretnének majd alkalmazni.

“Már most minden a jövő évi FINA-világbajnokságról szól, de a mostani esemény csak a kezdet, hiszen egyre nagyobb kihívások várnak ránk, és nekünk minden idegszálunkkal koncentrálva, időt és energiát nem kímélve kell megvalósítanunk az elképzeléseinket” – közölte Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, a 2017. évi vb szervezőbizottságának társelnöke a vk pénteki balatonfüredi sajtótájékoztatóján.

“Számtalan dolgot kipróbálunk, többek között egy világújdonságot is tesztelünk most a versenyen, ha jól sikerül, az óriási dobás lesz, de erről majd később” – tette hozzá.

Szántó Éva, a 2017-es vb megvalósításáért felelős Bp2017 Nonprofit Kft. ügyvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy szombaton vizsgázik a vb-re szánt 2500 személyes, közvetlenül a vízbe állított lelátó kicsinyített változata, valamint a beléptetőrendszer és az a versenypálya is, ahol jövőre a világbajnokság résztvevői úsznak majd.

“A part közelében jelentős kotrást tervezünk annak érdekében, hogy az úszók még közelebb kerüljenek a tribünön ülőkhöz, így minden eddiginél nagyobb élményt jelenthetnek majd a vb nyíltvízi versenyei” – hangsúlyozta Szántó.

Balatonfüred mindent megtesz azért, hogy jól szervezett közlekedéssel, szállítással várja a vb mezőnyét jövőre, célja a sportolók és a nézők elsőrangú kiszolgálása – mondta Bóka István polgármester.

“Folyamatosan bővül Balatonfüred szállodai kapacitása, tavasszal adták át a Hotel Füredet 200 szobával, de jövőre további kisebb, négycsillagos vendéglátóhelyek létesülnek” – mondta a városvezető, elismerve, hogy a település kapacitásai így is végesek lesznek, ezért a szomszédos, illetve a közeli települések is szerephez jutnak majd.

A sajtóeseményen Andrea Prayer, a FINA nyíltvízi technikai bizottságának titkára kijelentette, Balatonfüreden már most világszínvonalú a versenyek lebonyolítása, a világbajnokság kapcsán csupán extrákon érdemes gondolkodni.

“Amit eddig kaptunk a FINA-eseményeken, arról szuperlatívuszokban beszélhetek, a szervezés már most rendkívül magas színvonalú. Jövőre a lelátókapacitás bővítésén és a pályavonal optimalizálásán érdemes még gondolkodnunk a szervezőkkel” – tette hozzá Andrea Prayer.

Gellért Gábor, a magyar nyíltvízi válogatott szövetségi kapitánya arra hívta fel a figyelmet, hogy a világkupaverseny minden magyar válogatott versenyző számára fontos állomás. A mezőny erősségével kapcsolatban kijelentette: szinte mindenki rajthoz áll, akit jegyeznek, gyakorlatilag egy mini-világbajnokság zajlik szombaton Füreden.

A riói olimpiára készülő, ötkarikás címvédő Risztov Éva megjegyezte, hogy a balatoni viszonyok nem hasonlíthatóak a brazíliaihoz, mégis nagyon fontos számára a szombati verseny, mivel az egyike az utolsó nagy nemzetközi eseményeknek, és ezen összemérheti magát riválisaival.

Az olimpiai ezüstérmes, kétszeres világbajnok amerikai Haley Anderson először jár Balatonfüreden, de mint mondta, lenyűgözték a körülmények.

“Világkupaversenyen ehhez fogható felhajtást, szervezettséget még sehol sem láttam, egészen fantasztikusan érezzük már most magunkat” – mondta.

A nyíltvízi világkupa szombaton 9.30-kor kezdődik a férfiak rajtjával, tíz perccel később startol a női mezőny, míg a vállalkozó kedvű amatőrök 12 óra után vehetik birtokba a pályát, ahol a jövő évi vb jegyében 2017 méter vár rájuk a hagyományos úszófesztivál keretében.

Az eseményt a Duna Worldön élőben is követhetik az érdeklődők, a közvetítést irányító Antenna Hungária csapata azt ígéri, ők is már a vb-re “edzenek”, 16 kamerával követik a viadalt, sőt, még egy drónt is a mezőny fölé küldenek.

– MTI –








hirdetés