Nyílt napok, nyitott cégek – programsorozat Miskolcon

Miskolc – “Nyílt nap-nyitott cégek” címmel indított programsorozatot a B.-A.-Z. megyei kereskedelmi és iparkamara (BOKIK) tavasszal. Ennek keretében havonta egy alkalommal lehetőséget biztosítanak egy vállalkozás bemutatására.

Elsőként egy építőipari bemutatóterem innovációs termékházának átadására hívták az érdeklődőket, majd egy miskolci vendéglátós mutatkozhatott be, harmadikként pedig egy acélipari vállalat vállalta a házigazda szerepét. A legutóbbi, szerdai rendezvényen pedig a Háztető Kft. fogadta a kereskedőket, és kérte segítségüket egy új üzletközpont megvalósításában.

Pintér Zoltán, a BOKIK gazdaságfejlesztési szakigazgatója elmondta: a rendezvénysorozat eddigi tapasztalata, hogy a kereskedők eredményes üzeleteket kötöttek, partnereket találtak. Éppen ezért – folytatta – ősszel folytatódik a program, többek között műanyagipari- és fűtéssel foglalkozó cégek bemutatkozásával.








hirdet�s