Nyílt levél a torzításmentes vasúti áruszállítási piacért

A valóban liberalizált, versenyellenes korlátozásoktól mentes vasúti áruszállítási piac létrejöttéért írt nyílt levelet az Európai Unió illetékes biztosainak címezve a CER Hungary szállítmányozási zrt.

A vasúti áruszállítási magáncég szerint sok uniós tagállamban közpénzből és közösségi támogatásból tartják fenn a veszteséges állami vasutakat, lehetetlen helyzetbe hozva a csak bevételeikből élő versenytársakat, torzítva ezzel a piacot. A CER szerint magánkézbe kellene adni a pénzt nyelő nagy állami vasúti árufuvarozókat.

A CER Hungary Közép-európai Árufuvarozási Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. nyílt levelének célja az, hogy az Európai Unióban minden tagállamra vonatkozóan érvényesüljön az áruk szabad mozgásának alapelve, és létrejöjjön a liberalizált vasúti, és versenyellenes korlátozásoktól mentes áruszállítási piac – áll a Horváth László elnök által aláírt nyílt levélben, amelyet az EU közlekedési és versenypolitikai biztosának címezve bocsátottak ki csütörtökön.

A CER szerint az uniós vasúti áruszállítási piac csaknem tíz éve történt liberalizációja ellenére a tagállamok gyakorlata ellentétes az eredeti szándékkal és a megalkotott jogszabályokkal. Az országokban a piac felszabadítás helyett jobbára az egyes kiemelt, állami tulajdonban álló nagyvasutak érdekeinek érvényesítése áll előtérben.

A magántulajdonú fuvarozó cég emlékeztet arra, hogy idén júniusban történtek intézkedések, az Európai Bizottság beadványára 13 tagállam ellen indult eljárás az Európai Bíróságon. A konkrét jogsértéseken túl azonban olyan folyamatok zajlanak, amelyek torz, vesenyellenes viszonyok kialakulásához vezetnek – áll a nyílt levélben.

A CER szerint a nagy állami vasutak és leányvállataik szinte folyamatosan veszteségesek, csak állami és uniós pénzből képesek fennmaradni, ezzel szemben a kisebb magánvasutak csekély nyereséggel, de tisztességes piaci küzdelemben próbálnak meg talpon maradni. Az állami társaságok a támogatással gyakorlatilag dömpingárakkal próbálják megtartani vevőiket, lehetetlen helyzetbe hozva ezzel a külső forrásokra támaszkodni képtelen versenytársakat – sorolja panaszukat a CER-elnök.

A CER szerint az együttes, tudatos fellépéssel elhárítható a legfőbb akadály a valódi piaci viszonyok kialakulása elől. A magáncég az állami kézben lévő, a külső támogatásokat feneketlen zsákként elnyelő vasúttársaságokat privatizációját sürgeti megoldásként.
– Független Hírügynökség –








hirdet�s