2012.01.27 09:54; Frissítve: 2012.01.27 11:08


Nyikorgó villamosok: volna megoldás a sínzaj csökkentésére?

Nyikorgó villamosok: volna megoldás a sínzaj csökkentésére?
Miskolc – Zavarja a villamosok kerekének csikorgása a Felső-Majláthon élőket, írta portálunk nemrégiben. A cikk kapcsán Barta Tamás közlekedési mérnök-közgazdásztól kaptunk levelet, aki megírta, szerinte volna lehetőség a probléma orvoslására.

Mint levelében fogalmaz, hét évvel ezelőtt az egyik kollégájával – akkor még az MVK Zrt. alkalmazottjaiként – benyújtották újítási javaslatukat, szerintük ez átmeneti megoldásként most is alkalmazható lenne addig, amíg meg nem érkeznek az új villamosok. (A probléma azt a szakaszt érinti, amellyel a Zöld Nyíl projekt részeként meghosszabbították a villamos vonalát Diósgyőr és Felső-Majláth között. Az új villamosok két év múlva érkeznek.) Az általuk javasolt megoldás – a levél szerint – rendkívül jó kenőanyag-adagolhatóságot biztosított a hét évvel ezelőtti tesztidőszak alatt.

Barta Tamás arról is beszámolt, hogy levelét, amelyben a sínzajcsökkentés műszaki lehetőségét fejti ki, eljuttatta az MVK Zrt. újonnan kinevezett vezérigazgatójához, Kókai Ernőhöz és Miskolc polgármesterének, Kriza Ákosnak is.
Csontos Ágnes, az MVK Zrt. Zöld Nyíl projektigazgatóságának szóvivője kérdésünkre megerősítette, a levél megérkezett Kókai Ernő titkárságára, azt a hét keddjén adták át a vezérigazgatónak. Hogy pontosan hol tart most az ügy, arról ígérte, hamarosan beszámol.

ÉM-HM


Kapcsolódó cikkek:

Zöld Nyíl: Egy hete indult a villamosközlekedés Felső-Majláthig

23.01.2012 | Miskolc – Egy hete indult el az első, utasokat is szállító villamos Felső-Majláthig, a villamospálya meghosszabbított szakaszán. Az ünnepi éjféli első járat után a közlekedés mind a mai napig fennakadás nélkül megy a teljes vonalon: a Tiszai pályaudvar és Felső-Majláth –egyelőre- ideiglenes végállomása között. A Felső-Majláthig közlekedő utasoknak tehát az ideiglenesen kialakított végállomáson kell leszállniuk.

Az olvasó kérdezi: Miért csikorog a villamos?

16.01.2012 | Miskolc – Az MVK Zrt.-nél vizsgálják, hogyan fordulhatna meg a villamos Diósgyőrben csikorgásmentesen.

Az ajtók záródtak, Felső-Majláth következett

16.01.2012 | Miskolc - Csóri Péter, az MVK Zrt villamosvezetője irányította azt a kis túlzással történelmi 1-es jelzésű járatot a Tiszai pályaudvarról Felső-Majláthra, amely hétfőn nem sokkal éjfél után startolt a Kandó Kálmán térről és…

Csikorgósra sikerült az első nap

16.01.2012 | Miskolc - Felső-Majláthról könnyebb lesz bejutni a városba villamossal, csak ne csikorogna annyira!

Zöld Nyíl: Pezsgővel köszöntötték az első villamost Felső-Majláthon

16.01.2012 | Miskolc – Éjfél után nem sokkal elindult a történelmi járat a Tiszai pályaudvarról Felső-Majláth végállomás felé.

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Borsod-Abaúj-Zemplén
Üres álláshelyek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében – 21. hét
Borsod-Abaúj-Zemplén – Böngésszen az üres álláshelyek között, és találja meg az Önnek valót! tovább »
Időjárás-jelentés
Budapest, 2012. május 27., vasárnap (MTI) - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: tovább »
Gyereknap: tölcsért csináltak a színekből
Borsod-Abaúj-Zemplén - Játék, könyv, lufi, kirándulás a nagyszülőkhöz - ezt kérték és kapták a [...] tovább »
Hatósági ellenőrzések Miskolcon
A Közterület-felügyeleti és Rendészeti osztály, az Építési és Környezetvédelmi Hatósági osztály, a [...] tovább »
Egy neves személy visszaemlékezései
Ózd - "A hely ahol élünk..." címen zajló honismereti előadássorozat május havi rendezvényén az Ózdi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés