Nyerhető meccs előtt áll az MKC

Akt.:
Trivkovic (25) góljaira is szükség lesz az egriek elleni sikerhez
Trivkovic (25) góljaira is szükség lesz az egriek elleni sikerhez
Mezőkövesd – Szombat este alsóházi „rangadót” játszik a Mezőkövesdi KC NB I-es férfi kézilabdacsapata.

A piros-fehérek a mezőkövesdi városi sportcsarnokban szombaton 18 órától az Eger SBS Eszterházy SZSE együttesével a 21. forduló keretében mérik össze tudásukat. A hazaiak ebben az évben eddig két tétmérkőzést játszottak, és mindkettőn jó teljesítményt nyújtottak. Orosházán egyenesen kiválóan teljesítettek a Magyar Kupa keretében (mint ismeretes: nyertek és bekerültek a négyes döntőbe), míg a november 25-ről elhalasztott hazai bajnoki fellépésükön nagyon közel voltak ahhoz, hogy pontot vagy pontokat raboljanak a Csurgói KK-tól. Ma este csak egy út állhat az MKC előtt: mindenképpen nyernie kell ahhoz, hogy megközelítse az előtte állókat és a rájátszást ne méltatlan helyen zárja majd.

Hatmeccses hajrá

– Igazat adok azoknak, akik úgy látják, hogy lendületbe jöttünk – mondta Skaliczki László, a mezőkövesdiek vezetőedzője. – Az önbizalom nagyon fontos egy csapatsportág esetén, így egyáltalán nem mindegy, hogy milyen előélettel fogadjuk éppen soros ellenfelünket. Az elvégzett munka ugyancsak minket erősít, meg az is, hogy számunkra most következnek az úgynevezett nyerhető találkozók, amelyek begyűjtésével bónuszpontokhoz juthatunk a rájátszásra, közben pedig elmozdulhatunk a sereghajtónak járó, dicsőséget nem jelentő utolsó helyről. Nagy távolságok persze nincsenek a gárdák között, egy-két találkozóval, néhány bravúrponttal bárki „megtollasodhat”. A már említett Orosházi FKSE és Csurgói KK csapatai ellen fiaim játékba lendültek, bár az utóbbival szembeni produkciónkból nem lehet kiindulni, mert a négy új szerzeményünk nem léphetett pályára.

Komoly csata lesz

Most azonban már a pályán lehet Balogh, Bozoljac, Grigior­jev és Mekaru is.

– Mindkét együttes jelentősen megerősödött a holtidényben – folytatta a mester­edző. – A hevesiek odavitték a fél Eperjest, persze mi is „bevásároltunk”. Itt megemlítem, hogy szinte az egész alsóház igazolgatott, mert mindenki benn akar maradni, hiszen nagy értéke van az NB I-es tagságnak. A jegyzőkönyvbe ezúttal nem tizenkét, hanem tizenhat sportolót írunk, fiataljaink ezúttal nem kapnak szerepet. A pontok sorsát a jobb védőmunka és helyzetkihasználás dönti majd el várhatóan nagy közönség előtt, hiszen mindkét alakulat mögött szép számú szurkolótábor áll – ez a derbi így sportágmarketingnek sem lesz utolsó.

ÉM-KT



Sporthírek