„Folytatjuk az elkezdett munkát”

Akt.:
„Folytatjuk az elkezdett munkát”
Nyékládháza – Április végétől új polgármestere van Nyékládházának: Surmann Antal.

Urbán Sándorné, Nyékládháza korábbi polgármestere tavaly decemberben mondott le. Még nincs egy hónapja, hiszen április 22-én választották meg Nyékládháza polgármesterévé Surmann Antalt. Mégsem idegen számára az önkormányzati munka, hiszen korábban a város alpolgármestereként dolgozott. Örökségéről, terveiről kérdeztük.

Több mint egymilliárd forintnyi elnyert pályázatunk van.” Surmann Antal

Mik voltak polgármesterként az első feladatai?

Megbízott vezetőként dolgoztam áprilisig. Mióta bizalmat szavaztak nekem a nyékládháziak, folytatni tudom azt a munkát, amit együtt kezdtünk el.

Változtat valamiben a korábbiakhoz képest?

Az elsődleges cél a korábban elnyert pályázatok megvalósítása. Amin szeretnék kicsit változtatni, az a közösségépítés, szeretném, hogy erősebb legyen. De ezt is elkezdtük már, a cél, hogy családbarát várossá váljon Nyékládháza. Egyre több fiatal költözik hozzánk, és egyre több gyerek születik. Erősíteni szeretnénk a családias, fiatalos légkört, persze nem meg­felejtkezve az idős emberekről akik a múltat képviselik, hiszen nekik köszönhetünk mindent. A terveink között szerepel például egy ifiklub létre­hozása, és sok-sok rendezvényt tervezünk.

Említette az elnyert pályázatokat. Korábban arról számolt be lapunk, hogy közel félmilliárdos fejlesztésről van szó. Hol tartanak ezek?

Most már több mint egymilliárd forintnál járunk az elnyert pályázatoknál, ezeknek zajlik az előkészítése és engedélyeztetése, jövő hét utáni héten szeretnénk kiírni a közbeszerzést a bölcsőde építésére, illetve az iskola energetikai felújítására. Ez az utóbbi intézménynél kazáncserét, illetve a világítótestek cseréjét érinti közel 70 millió forintból. A Zöld város projektünk illetve a tervezett turisztika beruházás – ez utóbbi a tópartra vonatkozik – szintén az engedélyeztetési eljárásnál tart. A források rendelkezésre állnak, az önkormányzat számláján van a pénz.

Mikorra várható, hogy elkezdődnek a beruházások?

Még az idén, a befejezés jövő nyárra várható. Ezen kívül a vidékfejlesztési pályázaton is nyertünk pénzt a Szepesy-kúria felújítására. Mivel műemlékjellegű épületről van szó, ezért az örökségvédelemhez tartozik, a kapcsolódó régészeti feltárások már elkezdődtek a kastélynál. A lovasturisztika fejlesztésére is nyertünk forrást, beépülünk a bükki lovasturisztika útvonalába, bízom benne, hogy idén realizálódik ez is.

nyek2

Említette, hogy a közösségépítés részeként fontosak a rendezvények. Milyen nagyobbakat rendeznek a nyáron?

Tavaly fogathajtó versenyt szerveztünk – régen nagy hagyománya volt ennek Nyékládházán – most, május 26-án lesz a verseny második fordulója. Utána következik a nagyszabású gyermeknap. Nyékládháza életének legnagyobb rendezvénye a tónap, ezt az idén június 23-án tartjuk, másnap lesz a városnap. Ez utóbbin adjuk át a városi kitüntetéseket.

Hogy látja: miben lesz, lehet más Nyékládháza néhány év múlva?

Egyre több befektető jelentkezik, akik itt szeretnének telephelyet létesíteni, vagy éppen munkahelyet teremteni, most velük folytatok tárgyalásokat. Másrészt nagyon sokan keresnek ingatlant, – mint már említettem – sok fiatal költözik ide. Vonzóak a tavaink, a dombunk. El szeretnénk indítani a borturizmust is, mert az itt megtermett szőlőből kiváló borokat készítenek a borászok. Ami nagyon fontos, hogy sikerült szerződést kötni a kajak-kenu szövetséggel. Két évvel ezelőtt megteremtettük a sport alapjait, azóta egyre több gyerek jelentkezik. Szeretnénk versenyeket is rendezni a tavakon, ebben abszolút partnerek a szomszédos kavicsbánya, a Lasselsberger Hungária Kft. tulajdonosai, 50 évre szóló közös együttműködést tervezünk velük aláírni. Ez nagy előrelépés. Nagy dilemmám egyébként, hogy nekem nem 4-5 év, hanem csak másfél évem lesz arra a következő választásokig, hogy bizonyítsak, hogy elnyerjem a nyékládháziak bizalmát, és továbbra is szolgálni tudjam őket.

Mire lehet elég ez az idő?

Én az emberek oldaláról közelítek meg mindent. Az ajtóm mindig nyitva áll, – ezt bizonyítottam eddig is – arra mindig hangsúlyt fektetek, hogy mindenkit meghallgassak, és azon vagyok, hogy tudjak is segíteni.

Hajdu Mariann


Ezt írtuk korábban

122 millió forintot nyert Nyékládháza a tópart-beruházásra. A pályázat az önkormányzati tulajdonú vízparton strand kialakítását teszi lehetővé. A komplexumba egyebek közt strandkiegészítő létesítményeket, rendezvényhelyszínt, sétányokat, stégeket terveznek.

221 milliós támogatást nyert Nyékládháza a Zöld város projektre. Célja Nyékládháza városi szerepének erősítése és a városi életminőség javítása a zöld infrastruktúra bővítésével, a szabadidő hasznos eltöltésére alkalmas közpark kialakításával. Lesz műfüves futballpálya, öntött gumiburkolatú kosárlabdapálya, strandröplabda-pálya, a természetes fürdőhely kiszolgálását biztosító öltözők, vécék, büfé.


A komplexumba egyebek közt strandkiegészítő létesítményeket, rendezvényhelyszínt, sétányokat, stégeket terveznek
Nyékládháza - A megyei értéktárba is felvették a nyéki tavakat. Élhetővé, majd vonzóvá tenni Nyékládházát – a városvezetés egymásra épülő céljai napjainkra valósággá válnak. A szigorú rendben, biztos lépésekkel építkező kisvároson nagyot lendítenek majd újabb, a közelmúltban elbírált sikeres pály...

Bölcsődei látványterv
Nyékládháza - Erősítik a városi szerepet és javítják a városi életminőséget. Bölcsőde építésével, iskolai korszerűsítéssel, turisztikai beruházásokkal erősítik Nyékládháza városi szerepét és családbarát hangulatát. A város vonzerejét is növelő új, nyertes pályázatok részleteiről Urbán Sándorné po...



Nyékládháza.
BOON.HU






hirdetés