Nyékládháza polgármesterjelöltjei

Nyékládháza – Hidegné Tóth Julianna, Szász-Török Julianna, Szőke Szabolcs és Urbán Sándorné bemutatkozása.

Hidegné Tóth Julianna, független

„1974. szeptemberétől élek Nyékládházán, és azóta folyamatosan a helyi általános iskolában dolgozom. Az évek során az alapdiplomám mellé még három diplomát szereztem. Aktív szereplője vagyok a település közéletének. Nyolc év óta tagja vagyok a képviselőtestületnek. A szociális és egészségügyi bizottság elnökeként hat, a pénzügyi bizottság tagjaként négy éven keresztül tevékenykedtem. Megválasztásom esetén polgármesterként szeretnék a lakossággal, akár egyénekre lebontva, közvetlen munkakapcsolatot kialakítani. A település rendjét – a köztisztviselők, közalkalmazottak, közmunkások segítségével – minden értelemben biztosítani kívánom. A teljes programom részleteiről Nyékládházalakosságát időben tájékoztatni fogom.”


Szász-Török Julianna, Jobbik

„Közgazdász vagyok. Főbb programpontjaim: a helyi vállalkozók segítése, termelőüzemek létesítésének elősegítése, munkahelyek teremtése, segélyezés felülvizsgálata, bölcsőde kialakítása, egyéb intézmények reformja. Valamint: a nyékládházihegyoldal tulajdonviszonyainak felülvizsgálata, ezáltal a bűnelkövetők kiszorítása, a tópart és a hegyoldal idegenforgalmi lehetőségeinek kiaknázása, a közműdíjak rendezése. Ezenfelül: építési telkek kialakítása, a fi atalok helyben maradásának elősegítése, kerékpárút megvalósítása Miskolc Mályi Nyékládházaközött, szociális háló kiterjesztése a nyugdíjasokra és EU-s pályázati források maximális kihasználása.”


Szőke Szabolcs, Fidesz-KDNP

„27 éves vagyok, 1 kislány édesapja, családos, nyékládházilakos, a kormánypárt polgármesterjelöltje. Fiatalként tapasztalom a mai modern világ rohanó ritmusát és elvárásait, melynek meg kell felelnünk ha sikeresek akarunk lenni, mind a magánéletben, mind pedig a vállalkozásaink terén. Hasonlóan látom Nyékládházaki nem használt adottságait, lehetőségeit, melyek jövőbeni kiaknázása elengedhetetlen ahhoz, hogy a város tovább tudjon fejlődni. Összhangban a kormányzati programmal helyben is nagyon fontos a gazdasági fejlődés, az idegenforgalom és turizmus fellendítése, a munkahelyteremtés, valamint az alternatív energiák hasznosítása. A források biztosítása érdekében nagyobb arányban kell pályáznunk, hiszen számos nagyberuházás kivitelezésére lesz szükség a jövőt illetően.”


Urbán Sándorné (független)

Nyékládházánszülettem, itt dolgozom már több mint 30 éve. Tizenkét éve önkormányzati képviselőként, négy éve alpolgármesterként kapcsolódtam be a város közéletébe. Vallom, hogy a polgármesterség nagyon nagy feladat, óriási kihívás, ezért elvégeztem a budapesti Corvinus Egyetemen a Norvégia által támogatott Polgármester Akadémiát. Megválasztásom esetén az itt szerzett ismereteimet szeretném kamatoztatni Nyékládházaérdekében. Mottóm: NyékládháziakkalNyékládházáért!”



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s