Nyékládháza hírei

2017.04.19. 17:13

Az biztos, szeretik a sportot Nyékládházán

Nyékládháza - Újszerű irányok és a meglévők erősítése jellemzi Nyékládháza sportéletét.

Nyékládháza - Újszerű irányok és a meglévők erősítése jellemzi Nyékládháza sportéletét.

A közelmúltban Nyékládházán egyeztetett a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szakmai igazgatója, Doma Gergő és a Nyékládházi Vizi-Trapp Sportegyesület vezetői, Rajnai Tibor és Molnár Renáta. Találkozójukról a szervező Surmann Antal alpolgármester számolt be:

– Minél szélesebb körben szeretnénk népszerűsíteni ezt a sportágat. Egyre nő az egyesületbe jelentkező nyékládházi fiatalok száma, ami azért is öröm, mert városunk természeti adottságait is kihasználhatjuk, a javunkra fordíthatjuk így – hangsúlyozta. Mint hozzátette, Doma Gergő két hajóval ajándékozta meg az egyesületet, mondván, hogy „… kajakosnak és kenusnak lenni mindig is rang volt Magyarországon, hiszen ez nálunk nemcsak egy sportág, hanem valódi hungarikum”.

A hagyományok ápolásáról szól a városvezetés további szándéka is, miszerint újraélesztik a fogathajtás versenyeztetését Nyékládházán. Az alpolgármester kezdeményezésére június utolsó szombatján, 24-én a Tónap rendezvényével párhuzamosan tartják meg sok év után újra az első fogathajtó versenyt. A térségi megmérettetésen C és D kategóriás fogatok versengenek majd.

– Városunkban nagy hagyománya van ennek a sportágnak, ahogyan általában a sport szeretetének is. Öröm számunkra az is, hogy a napokban a labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 21. fordulójában tartott találkozóról igazi sikerrel tért haza a csapatunk. Büszkék vagyunk rájuk – hangsúlyozta Surmann Antal.

ÉM

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!