Nyékládháza díjazottjai

Nyékládháza díjazottjai

Nyékládháza  –
Nyékládházán, a város
napja alkalmából megtartott ünnepi
képviselő-testületi ülésen a
település vezetése elismeréseket,
kitüntetéseket adott át azoknak, akik
kimagasló teljesítményükkel
hozzájárultak a város
fejlődéséhez, jó
hírnevének
öregbítéséhez.

A városünnepen
köszöntőt mondott Káli
Sándor
, országgyűlési
képviselő. A programot Fekete
Nándor
orgonaművész
előadása zárta.

Galuska László
polgármester
Nyékládháza
Díszpolgára
” címet
adott át dr. Illés
Jolánnak
, aki csaknem négy
évtizede dolgozik a városban
körzeti-, majd háziorvosként.
Munkássága alatt emberek
tízezreinek nyújtott
egészségügyi
segítséget. Emellett aktívan
részt vesz a település
közéletében.


Pro-Urbe” díjat vehetett
át id. Kósa
Benjámin
, aki az elmúlt
ötven évben állandó
résztvevője volt a település
rendjét, közbiztonságát
segítő társadalmi munkáknak.
Emberi magatartása, a problémák
iránti érzékenysége
népszerűvé tette az emberek
között.

Szendrák
Béláné
, a város
nyugdíjas védőnője a
Nyékládháza
Egészségügyéért

címet kapta meg. Négy évtizedes
nyékládházi munkája
során gyerekek százai nőttek fel
szakmai irányítása mellett.


A „Nyékládháza
Kiváló Pedagógusa

cím birtokosa lett Urbán
Sándorné
, aki – egykori
tanítványként – most a helyi
Kossuth Lajos Általános Iskola
tanára. Munkáját
igényesség, magas színvonal
jellemzi. Pedagógusi tevékenysége
mellett a város közéletének
is aktív szereplője.


Ugyancsak a „Kiváló
Pedagógus
” címet vehette
át Gálné Vasvenszki
Judit
óvónő. A város
az elmúlt 25 évben végzett
kimagasló teljesítményét
jutalmazta az elismeréssel.


A 37 éve működő
Őszirózsa Népdalkör
Nyékládháza
Kultúrájáért

járó címmel
büszkélkedhet. Az együttes a helyi
rendezvényeken és a
környékbeli települések
programjain is gyakran fellép,
öregbítve ezzel a város
hírnevét.

Heiszman Henrik, az
általános iskola 3. c osztályos
tanulója kapta meg a
Nyékládháza jó
tanulója, jó
sportolója
” címet. A
kisdiák három éve kezdett
asztaliteniszezni és idén a
kecskeméti Diákolimpián I.
helyezést ért el. Henrik nemcsak a
sportban ér el kiváló
eredményeket, de kitűnő tanuló
is.








hirdet�s