Nyári testápolási tippek – csak természetesen!

Nyári testápolási tippek – csak természetesen!
Budapest – A legtöbb kence ugyanis eltömíti a pórusokat, így még intenzívebben izzadunk.

A kánikulában nem is vágyunk másra, mint hogy végre elinduljunk a várva várt nyaralásra, vagy legalább egy közeli strandra, hogy megmártózhassunk a hűs habokban – áll a Napvándor Publishing közleményében. A nyaralás viszont azontúl, hogy kikapcsol és pihentet, igénybe is veszi hajunkat, bőrünket. Ezért fontos, hogy ne csak a fényvédőknek szenteljünk figyelmet, amikor vakációzni indulunk.

Bőrápolás a kánikulában

A rekkenő hőségben kényes kérdés a testápolás, hiszen ilyenkor igen nehezen vesszük rá magunkat, hogy bármivel is bekenjük bőrünket. A legtöbb kence ugyanis eltömíti a pórusokat, így még intenzívebben izzadunk, ami nem a legkellemesebb érzés. Léteznek viszont olyan kozmetikumok, melyek könnyed állaguknak köszönhetően nem nehezítik a bőr légzését, gyorsan beszívódnak és nem kölcsönöznek olyan érzést, mintha szinte rögtön ki is izzadnánk azokat. A natúrkozmetikumok között is számos olyan megoldást találunk testünk különböző területei problémáinak megoldására, melyek használatért bőrünk, hajunk, sőt még körmünk is hálás lesz a meleg, nyári időszakban.

Napozás után

Akár tengerparton, akár édesvízben vagy medencében hűsölünk, a nap végén bőrünknek szüksége van a hidratálásra, azt ugyanis a nap és a sós, de a klóros víz is kiszárítja. Strandolás után válasszuk a Dr. Organic bioaktív E-vitaminos tusfürdőjét és testápolóját. A természetes E-vitamin ugyanis regenerálja a bőrt napozás után, semlegesíti az UV sugarak káros hatását. A negatív környezeti hatások kivédésével biztosítja a sejtszövetek és membránok stabilitását, ezáltal lassítja az öregedést.

Napcsókolta arcunkat még könnyedebb állagú krémmel kényeztethetjük a Dr. Organic bioaktív gránátalmás öregedésgátló nappali krémjével, mely antioxidánshatásának köszönhetően mélyrehatóan hidratálja és ápolja a bőrt, illetve segít védelmet nyújtani a környezeti ártalmakkal szemben.

Ha nemcsak barnultunk, de le is égtünk, az aloe vera hatékony megoldást nyújt. Égési sérülések enyhítésére, illetve sebek gyógyítására már az ősidők óta használják, az ugyanis remekül hidratálja, nyugtatja és gyógyítja a bőrt. Az aloe vera tehát méltán szolgál alapjául az összes Dr. Organic natúrkozmetikumnak. A napon leégett bőrünkre használjunk aloe verás testápolót, vagy komolyabb napégés esetén a fájó és húzódó bőrt érdemes a Dr. Organic Bio aloe vera géllel hűsíteni.

Nyáron nemcsak bőrünk, de hajunk is igényli a speciális ápolást. A sós vagy a klóros víz, illetve a napsugarak hajkoronánkat is próbára teszik. A szálkássá, kifésülhetetlenné vált fürtök problémájára a legjobb megoldást a marokkói bioaktív argán­olaj nyújtja. Gyógyító hatása miatt, a marokkói nők már a modern idők előtt is használták, ezzel védték hajukat és bőrüket a kiszáradástól. A marokkói argánolaj rendkívül gazdag vitamin-, antioxidáns- és esszenciális zsírsav-forrás. Mondhatni csodát művel a hajjal.

Olívaolajjal a szép lábakért

A jó idővel előkerültek már a szandálok, papucsok, ezért érdemes különös figyelmet szentelnünk a lábápolásnak is. Az elhalt, megkeményedett bőrrétegek eltávolítására használjuk a Dr. Organic olívaolajas lábfrissítő radírját, mely olyan összetevőket tartalmaz még, mint az aloe vera, a méhviasz vagy a citrom. Ezek a természetes összetevők segítenek rugalmassá tenni a száraz bőrt, miközben puhítják a bőrkeményedéseket és az érdes területeket. Amennyiben további kényeztetésre vágyunk, használjuk a Dr. Organic bioaktív olívaolajas láb- és sarokápoló krémjét, mely nyugtatja és kondicionálja lábunkat. Sőt, körmeink rendbetételére is megoldást nyújt az extraszűz olívaolaj. Nem csak lábunkon, de kezünkön is használjuk bátran a Dr. Organic olívás körömágy- és körömápolóját, mely táplálja az irritált körömágyakat és körmöket egyaránt. Ezek után büszkén megvillanthatjuk csodás lábunkat a kedvenc topánunkban!

ÉM








hirdetés