Nyári diákmunka program: Magozástól a másolásig

Akt.:
Németh Fruzsina és Tóth Ditta a MIHŐ-nél nyári diákmunkán.
Németh Fruzsina és Tóth Ditta a MIHŐ-nél nyári diákmunkán. - © Fotó: Ádám János
Ináncs, Miskolc – A nyári diákmunka ­programot 3. alkalommal szervezte meg a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A június 17-én indult, és egészen augusztus 31-ig tartó program keretében 16–25 éves nappali tagozatos diákok dolgozhatnak állami pénzen, önkormányzati fenntartású intézményekben. Egy-egy fiatal legfeljebb 2 hónapig , napi 6 órában dolgozhat, ám annak érdekében, hogy minél több fiatalt tudjanak foglalkoztatni, inkább rövidebb munkaidőt, illetve időtartamot határoznak meg. Így tettek Ináncson is.

– Az igazság az, hogy a gyerekek is ludasak voltak egy kicsit, mert az előzetes igényfelmérésnél csak 35–40-en jelentkeztek, ekkora igényt jeleztünk a munkaügyi kirendeltség felé. Ennek alapján 25 fős keretet határoztak meg számunkra, ezzel szemben 50-en jelentkeztek. Úgy döntöttünk: senki ne maradjon ki, inkább mindegyikük 2 hétig dolgozzon. Annyi kedvezményt kaptunk, hogy nálunk elébb, július 6-tól már kezdhették a munkát, minthogy a kertészetben akkor kezdődött a betakarítás. A diákok fele ebben vesz részt, a másik fele a feldolgozás előkészítésében – tájékoztatott Kiss Péter polgármester.

Három turnusban

– Miskolcon július 1. és augusztus 31. között 3 hetes turnusokban zajlik a diákmunka. A Miskolc Holding Zrt.-nél és tagvállalatainál eddig 2 turnus „ment le”, a cégcsoportnál eddig 162 diák tudott munkát vállalni. A harmadik turnusba is több mint 60 diákot várunk nyári munkára. Miként tavaly, úgy idén is elsősorban adminisztratív munkakörökben próbálhatják ki magukat a diákok, de aki nem riad vissza a fizikai munkavégzéstől, választhat például busz– és villamostakarítást, vagy a szelektívhulladék-válogatást. A Városházán leginkább adminisztratív munkát végeznek a diákok, a számuk idén az eddigi két turnusban 30, augusztusban még 15-en fognak dolgozni.

Az önkormányzat intézményeinél, múzeumokban, szociális ellátórendszerben, kulturális intézményeknél vagy például a rendészetnél dolgozók száma megközelíti a 130-at – mondta el Pásztor Imre, a Miskolc Holding kommunikációs vezetője.

ÉM-SzK


Ketten ugyanott…

A Mihő Kft.-nél elégedettek a diákokkal és munkájukkal, valódi segítséget jelentenek, főleg szabadságolások idején.Németh Fruzsina kossuthos diák elmondta, hogy egyrészt azért jelentkezett életében először diákmunkára, mert túl a nyaraláson unta magát otthon, másrészt pedig jól jön a 78 ezer forint bruttó: jogosítványra gyűjt. Tóth Ditta a Pannon Egyetemre jár, ő nem először dolgozik nyáron, nagyjából mindenütt hasonló, irodai feladatokat kapott. Minden forint jól jön: nyelvvizsgára és jogosítványra kell a pénz.