Nyakkendő nélkül

Pál Béla, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára az elmúlt hónapban háromszor járt hivatalosan megyénkben, ezekben a napokban pedig itt, Szatmárban töltötte barátai körében a szabadsága egy részét is.

Kölcsén, a Szatmár Fesztivál helyi nyitó ünnepségén alig tudta Harbula István polgármester rábeszélni, hogy menjen fel ő is színpadra, s egy-két mondattal köszöntse azokat a vendégeket és helybelieket, akik a szűnni nem akaró esőben is ott voltak a megnyitón, hiszen nem mindennapos vendég egy államtitkár ezen a vidéken.

Így nyakkendő nélkül, szinte szabadidő-ruhában? – kérdezte Pál Béla, aztán előszedett egy zakót, magára kapta és felment az emelvényre. Mondott egy szép rövid köszöntőt, majd amikor megkérdeztem tőle, nem unalmas-e a sok hivatalosan megtett kilométer után még szabadságára, magánkocsijával is idáig utazni, nem töprengett a válaszon.

Egyáltalán nem – mondta, majd arról beszélt, hogy ezt a páratlan szépséget mindenkinek ismerni kellene. Egy, a Túrról szóló, helyben készült film megtekintése után nyomatékot is adott válaszának: barátaival kenuba szállt, s bár még csepergett az eső, egy tekintélyes szakaszt végigevezett, hogy ne csak a Faluházban ülve gyönyörködjön a folyócska és környezete szépségében, hanem a valóságban is.

A közel egyhetes Szatmárban töltött napok Kölcsén, a Szatmári Fesztivál itteni rendezvényével zárultak Pál Béla számára, mert vissza kellett utaznia a fővárosba. Arról azonban az esemény résztvevői többszörösen is meggyőződhettek, hogy nem hivatalos volt ez a látogatás.

Amikor végigment a környező települések sátrai előtt, minden polgármestertől baráti öleléssel (a hölgyektől puszival) köszönt el, s szinte mindegyiküktől olyan szavak kíséretében búcsúzott, ami a beavatatlan füleknek is elárulta: valamilyen, a településnek fontos fejlesztési téma folyamatban van, s mindenki bíztatásnak vehette szavait: erre hamarosan visszatérünk.

– Balogh József –








hirdetés




hirdet�s