Nyakgyűrűk, csőrös cipők, bevarrt szempillák: bizarr divattrendek a nagyvilágból

Nyakgyűrűk, csőrös cipők, bevarrt szempillák: bizarr divattrendek a nagyvilágból
© Fotók: Wikipédia
Elsőre talán hihetetlennek hangzik, de a múlt századok emberét jobban irányította a divat, mint amennyire a maiakat foglalkoztatja. Amikor valami divatba jött, mindenki azt szerette volna viselni, különösen egy bizonyos társadalmi státusz esetén. Ennek lett az a következménye, hogy sokszor olyan darabokat is hordtak, melyek nemcsak kényelmetlenek, de az egészségre is károsak.

1. Kínai lábkötők (960-tól 1912-ig)

lab

Ez a módszer a egészen a Szon-dinasztia környékéről (ami 960-tól 1279-ig tartott) eredeztethető, de hivatalosan csak 1912-ben tiltották be. A nők azért nyúltak ehhez a megoldáshoz, mert lábaiknak bele kellett férnie a hagyományos lótuszcipőkbe, ám ezek mindössze 10 centiméter hosszúak voltak. A szokást valamikor 4 és 9 éves koruk között kezdték el: napi szinten tekerték körbe lábfejeiket nagyjából 2 éven keresztül, hogy az végül felvegye a várt formát.

2. A kayan nők nyakgyűrűi (a 11. századtól napjainkig)

ky

Mianmar kayan nevű népcsoportjának hölgy tagjai 5 éves koruktól kezdve viselik a gyűrűket, és ahogy idősödnek, úgy helyeznek rájuk egyre többet. Minden egyes nőnek 11,5 kilónyi gyűrűt kell hordania. A közhiedelemmel ellentétben az eszközök valójában nem a nyakat nyújtják meg, hanem a kulcscsontot nyomják lejjebb, így a nyak sokkal hosszabbnak tűnik. Az eljárást a mai napig alkalmazzák.

3. Ohaguro (i.e. 250-től 1870-ig)


A bejegyzés megtekintése az Instagramon

👘🏯◼️Ohaguro (お歯黒) was the custom of dyeing one’s teeth black. It was most popular in Japan until the Meiji era and was mainly done by married women, though occasionally men did it as well. It was primarily done to look attractive, symbolise fidelity, prevent tooth decay and to indicate a girl had come of age. The black dye was made from a mixture of iron fillings mixed with water, vinegar or wine and it needed to be applied daily. The practise was banned in 1870 by the Meiji government after becoming unpopular due to the Empress abandoning the practise. Tooth painting is also known and practiced in the southeastern parts of China, Pacific Islands and Southeast Asia. #お歯黒 #ohaguro #blackteeth #feudaljapan #japan #beauty #history #meiji #dentistry #dye

Rock Paper Caesars (@rock_paper_caesars) által megosztott bejegyzés,


A bejegyzés megtekintése az Instagramon

#ToothTruthsTuesday #Ohaguro, is the custom of dyeing teeth black, widely practiced in Southeast Asia by various ethnic tribes as early as 250 AD. The main dye ingredient is a dark-brown solution of ferric acetate called kanemizu (かねみず). It is made by dissolving iron bits in vinegar. This solution, combined with vegetable tannins or tea powder, would turn black & would then be applied to teeth once a day or once every few days. Most married Japanese women, samurais, aristocrats, & individuals from the imperial blackened their teeth as a symbol of stature & pedigree. The Japanese, who practice Buddhism, believed that black was a static color; visually symbolizing constant strength & dignity. Black could not be dyed by another. It was the color of choice for the cosmos, rest, recovery, peace, mystery, contrast & most of all, beauty. In this culture any visible part of the skeleton, was a symbol of death, & considered unclean. Visible long white teeth were considered to reveal the animal & savage nature of man. Ohaguro was also beneficial, as it prevented tooth decay, in a similar fashion to modern dental sealants! In 1870 the government outlawed the practice of Ohaguro, but attempts to revive the tradition can be seen in Vietnam today. Follow to the hashtag #ToothTruthsTuesday

Ðr. Kårêêm Mêrrï¢k (@dr.kareem.merrick) által megosztott bejegyzés,

A fekete színt mindig is gyönyörűnek tartották Japánban – a nők ezért festették át ilyenre a fogukat. A házas nők már egyből az esküvő után megtették ezt a lépést, és az utókezelésre is nagy gondot fordítottak. Némi vasport tettek egy csésze teába, ami az oxidációnak köszönhetően feketére színezte a folyadékot. Ezután a keveréket jól befűszerezték, hogy elnyomja a jellegzetes vasillatot, majd ezt fogyasztották annak érdekében, hogy sokáig megőrizzék a fekete színt fogaikon. Egyes hírek szerint ez a gyakorlat valójában jótékony hatással volt a fogak állapotára. A hagyomány csak a 19. század végén merült feledésbe.

4. Szoknyakötők (1908-tól 1914-ig)

snFotó: Wikipédia / Wikimedia Commons

Elég múló szeszély volt, mindössze 6 éven át tartott. Ahogy az a képeken is látszik, a szoknyára egy keskeny szegélyt helyeztek, hogy lelassítsa és finomabbá tegye viselője lépéseit. El is nevezték „sebességhatáros szoknyának”, csak a poén kedvéért. Néhány nő még lábbilincset is használt, hogy összetartsa a térdeket, és ezzel meggátolja az esést. Ahogy a trend kimúlt, a ruhatervezők olyan darabokat kezdtek gyártani, melyek nagyobb szabadságot adtak a lábaknak.

5. Csőrös cipő, avagy crakows (15. század)

wFotó: Wikipédia

A hosszú orrú lábbelik a történelem több időszakában is divatba jöttek, de a csőrös cipő csak a 15. században számított elterjedtnek – és már abban a korban is rengeteg bírálója volt. A lábujjrészt kitömték, hogy megfelelően tartsa a formáját, de a kényelmetlensége miatt 1465-ben végül betiltották viselését, és a cipészek sem készíthettek belőle többet.

6. Fűző férfiaknak (18. és 19. század)

mcForrás: Wikimedia Commons

A nők már az 1500-as évektől kezdve hordják, de a férfiak csak valamikor a 18. század környékén kezdték el felfedezni. Egyértelmű, miért használták: hogy vékonyabbnak tűnjenek, a darázsderék ugyanis 1820-tól 1840-ig szorosan hozzátartozott a kor férfiideáljához. Aztán 1880 körül a fűzőt egy merev, nadrághoz erősíthető eszköz váltotta fel.

7. Galandféreg-diéta (az 1900-as évek eleje)

tdFotó: gpia7r / Reddit

A 20. század elején igen népszerűek voltak a galandféreg-pirulák a hölgyek körében. Minden darab egy galandféreg-tojást tartalmazott, amiből elfogyasztás után után kikelt az állatka, nőni kezdett a belekben. és felzabálta a lenyelt ételt. A nők akkor használták őket, ha fogyni szerettek volna, mert ezzel nem kellett számolgatniuk a kalóriákat. A diétának több veszélye is volt, ezek közé tartozott például a bélelzáródás és a májon, a szemen, az agyon valamint a gerincvelőn keletkező ciszták.

8. Bevarrt szempillák (1899)

elFotó: Pixabay

A módszerről egy 1899-ben megjelent cikk számolt be. Az eljárás még leírva is borzalmas: egy tűvel egyszerűen hajszálakat varrtak a szemhéjba. A beavatkozás előtt megtisztították a területet, majd bedörzsölték egy spéci szerrel, ami kokaint is tartalmazott.

9. Zsír mint parókaformázó (az 1700-as évek vége)

wigFotó: Wikimedia Commons

A parókák a 18. század végén élték fénykorukat, az emberek pedig mindent megtettek azért, hogy az övék legyen a legegyedibb. Azért pedig, hogy megfelelően göndörödjön, általában zsírt, egy fogót és némi ólomport is használtak. Ennek köszönhetően a paróka hosszú ideig megőrizte az állagát, és ritkábban kellett mosni – a tetvek és a többi élősködő viszont elég jól érezte magát benne. A nők sokszor ketrecet húztak a fejükre elalvás előtt, hogy az egerek ne férjenek hozzá a tincseikhez.

10. Gyúlékony abroncsok (1850-től 1870-ig)

abFotó: Wikipédia

Az abroncsos szoknyákat 1850-től kezdve használják, és gyorsan elterjedtek. Minden társadalmi osztályban népszerű volt, annak ellenére, hogy sokan életüket vesztették bennük, mivel elég könnyen lángra kaptak. Az acél és a szoknyaanyag gyakran egymáshoz dörzsölődött, a bajhoz pedig már egy apró szikra is elég volt. Tűz esetén pedig nem volt könnyű kiszabadítani belőle a hölgyeket, így sokan ebben lelték halálukat.

Forrás: BrightSide


Forrás: Youtube / 5-Minute Crafts GIRLY
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A következő videóban 18 olyan módszert mutatnak be, amelynek segítségével költekezés nélkül újíthatod fel a ruhatárad. Nem szükséges új ruhákat vásárolnod, elég, ha kicsit felturbózod a megunt darabokat! Forrás: Youtube / 5-Mintue Crafts GIRLY [related-po...

A Burberry használ nyúl- , róka-, nyérc- és nyestszőrmét jelenlegi kollekcióiban, a jövőben azonban megszünteti az ilyen termékeket
London - A Burberry brit luxusmárka bejelentette, hogy nem égeti el többé eladatlan termékeit és a jövőben nem használ állati szőrmét. Júliusban derült ki egy bevételi jelentésből, hogy a Burberry 2017-ben 28,6 millió fontnyi (10,3 milliárd forintnyi) értékű ruhát, kiegészítőt és parfümöt semmisí...