ÁNTSZ: Eger a régióközpont, de…

A hazai közigazgatás szervezeteinek regionális átszervezése az ÁNTSZ-t sem kerülte el. Bár a hárommegyés régióközpont Eger lett, a regionális tiszti főorvosi posztot a volt B.-A.-Z megyei ÁNTSZ vezetője, dr Bodnár Judit tölti be.

Miként érinti megyénket az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) átszervezése? – tudakoltuk dr. Bodnár Judit regionális tiszti főorvostól. Mint elmondta, az év első napján hatályba lépett kormányrendelet alapján az ÁNTSZ központi szerve az önállóan gazdálkodó és teljes jogkörrel rendelkező központi költségvetési szervként, budapesti székhellyel működő Országos Tisztiorvosi Hivatal (OTH), amelynek vezetője az országos tisztifőorvos. Az OTH közvetlen irányítása alatt működnek a regionális intézetek mint részjogkörrel rendelkező, részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervek. A Hevest, Nógrádot és megyénket átfogó regionális intézet központja Eger lett.

Kevesebb is elég

Kérdésünkre, milyen létszám-, illetve költségcsökkenéssel jár a struktúraátalakítás, a főorvos annyit mondott: a megváltozott szervezeti forma hatékony és gazdaságos működésének kidolgozása többlépcsős folyamat. A struktúraátalakítás 26 százalékos létszám- és 23 százalékos költségcsökkenéssel jár.
Úgy hallottuk, hogy az élelmezés-egészségügyi vizsgálatok elkerülnek az ÁNTSZ-től, vetettük fel.

Átkerülő feladatok

– Az élelmezés-egészségügyről még nincs központi döntés, folyamatban vannak a tárgyalások. Nehéz, felelősségteljes kérdésről van szó, amit alátámaszt az is, hogy a minisztériumok még a részletekről tárgyalnak. A munkaegészségügy átkerül az OMMF-be, ezzel együtt megváltoztatják a jogszabályokat is – vetítette előre dr. Bodnár Judit.
Az átszervezés részeként a volt városi intézetek kistérségiekké szerveződtek át. A megyei és miskolci intézet elnevezése és címe is megváltozott.
– Március végétől egy épületben, de különböző elérhetőségeken várjuk ügyfeleinket. Változatlanul itt működnek a világszínvonalú műszerekkel felszerelt, jól képzett szakemberekkel ellátott, akkreditált laboratóriumaink is – hívta fel a figyelmet az immár regionális főorvos.








hirdet�s