Friss hírek

2008.11.15. 17:36

A SZEF tiltakozik a megszorítások ellen

<p>A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma tiltakozik a közszolgálatban dolgozók és a nyugdíjasok életminőségét rontó, megélhetési feltételeit veszélyeztető kormányzati intézkedési tervek ellen - áll a SZEF szombati rendkívüli kongresszusának állásfoglalásában. Az érdekvédelmi szervezet azonban kész minden értelmes vitában részt venni - hangsúlyozta Varga László elnök a sajtó képviselői előtt.</p>

Az eredetileg nem a jelenlegi gazdasági válság miatt összehívott kongresszuson a küldöttek elutasították, hogy 2009-ben elvegyék a közszféra 13. havi bérét, a fizetéseket befagyasszák, a nyugdíjasok 13. havi juttatását pedig összeghatárhoz kössék. A SZEF szerint elfogadhatatlan, hogy a kormány újra a közszférát sarcolja meg, újabb elbocsátásokat is tervbe véve. Hamisnak tartják a hivatkozást, hogy a közszféra még mindig túlméretezett és túlfizetett. Emellett követelik, hogy a kormány tartsa be az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottsággal 2007. elején kötött megállapodást, amelynek értelmében 2009-ben már érzékelhetően emelkedik a reálkereset.

A kongresszuson is szóba került, hogy az állásfoglalásban ne csak arról essék szó, mit tartanak elfogadhatatlannak, hanem arról is, mit helyeselnének. Varga László erről azt mondta: a konvergenciaprogram bejelentése óta a SZEF csak kompromisszumokat kötött és fogadott el. Van olyan pillanat, amikor azt kell mondani, hogy elfogadhatatlan, például a jövő évi bérekre vonatkozó egyoldalú bejelentés - jelentette ki a SZEF elnöke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!