Molnár Oszkár (független) azt mondta: a tavalyi árvizet követően a tárca 170 millió forint védekezési költséget nem térített meg a városnak.
A Fővárosi Bíróság sajtó- és nemzetközi kapcsolatok osztálya korábban azt közölte az MTI-vel, hogy “az Edelény Város Önkormányzata által a Magyar Köztársaság Belügyminisztere ellen közigazgatási határozat felülvizsgálata miatt indított perben” a felperes a keresetében arra kéri a bíróságot: helyezze hatályon kívül az alperesnek az árvízi védekezéshez kapcsolódó támogatás összegét meghatározó és a visszafizetési kötelezettséget előíró határozatát, és kötelezze új határozat meghozatalára.
- MTI -