November 4. – A nemzeti gyász emléknapja

Akt.:
Korabeli megemlékezők Budapesten
Korabeli megemlékezők Budapesten
Budapest, Miskolc – Az 1956-os forradalom a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc Magyarország népének a sztálinista terror elleni forradalma és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca, amely a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt. A budapesti diákoknak az egyetemekről kiinduló békés tüntetésével kezdődött 1956. október 23-án, és a fegyveres felkelők ellenállásának felmorzsolásával fejeződött be Csepelen november 11-én.

Hadüzenet nélkül

Az október 23-i budapesti tömegtüntetés a kommunista pártvezetés ellenséges reakciója és a fegyvertelen tömegre leadott véres sortűz következtében még aznap éjjel fegyveres felkeléssé nőtt. Ez a kormány bukásához, a szovjet csapatok visszavonulásához, majd a többpártrendszer visszaállításához és az ország demokratikus átalakulásának megkezdéséhez vezetett.

November első napjaiban az új kormány megkezdte a tárgyalásokat a Szovjetunióval a szovjet csapatok teljes kivonásáról, a Varsói Szerződésből való kilépésről és az ország semlegességéről. A szovjet politikai vezetés azonban a kezdeti hajlandóság után meggondolta magát, és miután számíthatott arra, hogy a nyugati nagyhatalmak nem nyújtanak a magyar kormánynak segítséget, november 4-én a szovjet csapatok hadüzenet nélküli háborút indítottak Magyarország ellen.

Az aránytalan túlerővel szemben egyedül maradt ország több napon át folytatott hősi forradalma így végül elbukott.

Tömeges bebörtönzések

A harcokban a titkosítás alól 1993-ban feloldott statisztikai adatok szerint 2652 magyar és 720 szovjet állampolgár esett el. A forradalom következményeként hozzávetőleg 176 ezer, más adatok alapján mintegy 200 ezer magyar hagyta el az országot, túlnyomó többségük Ausztria felé menekülve.

1957 januárjától a forradalom résztvevőit tömegesen börtönözték be, majd sokukat kivégezték. A brutális megtorlást és a magyar nép elnyomását az ENSZ és a világ közvéleménye egyaránt elítélte.

1989 óta ünnepeljük

A forradalom leverését követő évtizedekben az 1956-os eseményeket a pártállami hatalom ellenforradalomnak bélyegezte és elítélte, de a rendszerváltás során megváltozott az események hivatalos értékelése. 1989. október 23-a óta ez a nap kettős nemzeti ünnep Magyarországon: az 1956-os forradalom kitörésének napja és a Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának napja, melyet az 1990. évi XXVIII. törvény iktatott a nemzeti ünnepek sorába.

ÉM


A megemlékezésről

1956. október 23-tól fegyveres szabadságharc bontakozott ki a kommunista diktatúra és a szovjet megszállás ellen. A szovjet vezetés ígérete ellenére az orosz csapatok nem hagyták el az országot, ezért november 1-jén Nagy Imre, az újonnan megválasztott miniszterelnök bejelentette Magyarország semlegességét, kilépését a Varsói Szerződésből, és az ENSZ nagyhatalmaihoz fordult segítségért.

A forradalom sorsát a november 4-i szovjet invázió pecsételte meg. Hajnalban az ország egész területén megindult a katonai megszállás. Reggel 5 óra 20 perckor hangzott el Nagy Imre híres rádióbeszéde, amelyben az ország és a világ közvéleményét tájékoztatta a hadüzenet nélküli fegyveres beavatkozásról. A szovjet túlerő harckocsikkal vonult a fővárosba, de csak többnapos utcai harc során tudták felszámolni az ellenállást a Széna térnél, a Corvin-közben, Óbudán, Kőbányán, a VIII. és a IX. kerület több helyszínén, végül Csepelen is, november 11-én.

szovjet-tankok-leptek-el-budapest-utcait

Megemlékezéséről a nemzeti gyászról szóló 237/2001. (XII. 10.) számú Korm. rendelet döntött. Az emléknapon félárbocra engedik Magyarország nemzeti lobogóját, majd a hagyományok szerint a Terror Háza Múzeum Hősök falánál gyertyagyújtással, a Rákoskeresztúri Újköztemető 300-as parcellájánál koszorúzással, a Szent István Bazilikában pedig emlékkoncerttel emlékeznek az ’56-os szabadságharc mártírjaira és a megtorlás áldozataira.


Érdekességek

Az Év Embere a Time magazin választása szerint 1956-ban „A magyar szabadságharcos” lett. A következő évben a Time a magyar forradalmat leverő Nyikita Szergejevics Hruscsovot választotta az év emberének.

A forradalom elfojtása után Alberto Moravia író azt javasolta a világ országainak, hogy azokat az utcákat, ahol szovjet nagykövetség van, kereszteljék át „a legyilkolt magyarok utcájának”.

Olaszországból származik az Avanti ragazzi di Budapest (Előre, budapesti srácok) című dal.


Vidéki momentumok

Október 23.: A DIMÁVAG Gépgyár dolgozói elkészítették a borsodi munkások követeléseinek 21 pontját, és megalakították a demokratikus Munkásszervező Bizottságot, a Miskolci Egyetemen pedig megalakult a független Diákparlament.

Október 24–31.: A budapesti eseményekkel egyidejűleg az ország nagyobb városaiban és kisebb településein – többek között Miskolcon és Ózdon is – tüntetéseket, népgyűléseket tartottak. Vidéken is követelték a budapesti egyetemisták 16 pontjában foglaltak végrehajtását és a földek visszaadását. Az országban sok helyen elzavarták a korábbi vezetőket, ledöntötték a szovjet emlékműveket, leverték a vörös csillagokat, a helyi tanácsok irodáiból kidobálták és elégették a begyűjtési íveket.

a-miskolci-emlektablafoto-bt

A hatalom azonban, akárcsak Debrecenben és Budapesten, sok más településen is erőszakkal próbálta elfojtani a forradalmat. Október 26-án és 27-én az ÁVH-s katonák fegyvertelen tüntetőkre nyitottak tüzet Miskolcon is. A sortűzben 16-an vesztették életüket.


Kik érted haltak – a forradalom Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szülöttei és a megtorlás áldozatai

Soltész József cipész (Hejőpapi, 1927. 08. 30. – Miskolc, 1956. 12. 15.): A forradalom idején fegyvert szerzett. Egy társával 1956. december 13-án a Bükkbe indultak, hogy az ott még kitartó fegyveresekhez csatlakozzanak. A járőr igazoltatta őket, kiderült, hogy fegyver van náluk. Statáriális eljárásban fegyver- és lőszerrejtegetés miatt halálra ítélték, két napra rá, december 15-én kivégezték. Élt 29 évet.

Bóna Zsigmond villanyszerelő (Ózd, 1930. 06. 10. – Budapest, 1957. 02. 12.): Részt vett a pomázi Nemzetőrség megszervezésében, melynek ő lett a parancsnoka. Mindvégig együttműködött a rendőrséggel, fő feladatának tekintette a rend és a közbiztonság fenntartását, megakadályozta egy népítélet végrehajtását. A harc folytatása céljából nagy mennyiségű fegyvert és lőszert szállíttatott Pomázra a szentendrei laktanyából. A szovjet csapatok és a karhatalmisták lefegyverezték őket. Társaival együtt nem szolgáltatta be fegyverét. Feljelentették, majd letartóztatták. 1957. február 12-én statáriális eljárással halálra ítélték, és még aznap kivégezték. Élt 27 évet.

Józsa György könyvelő (Sátoraljaújhely, 1933. 08. 18. – Miskolc, 1957. 04. 12.): 1956. október 28-át követően szolgálatra vonult be a sátoraljaújhelyi Nemzetőrséghez. Részt vett házkutatásokban, az ellenük kivezényeltek lefegyverzésében, majd 1956. november 4-e után bekapcsolódott a szovjet csapatok elleni harcokba. Nemzetőrként kapott fegyverét nem szolgáltatta be. Statáriális eljárással, fegyverrejtegetés vádjával halálra ítélték. 1957. április 12-én kivégezték. Élt 24 évet.

Oláh Miklós figuráns, raktáros (Miskolc, 1935. 06. 01. – Miskolc, 1957. 04. 12.): Miskolcon tagja lett a Nemzetőrségnek, amelyből rövidesen kilépett. Munkahelyén beválasztották a forradalmi testületbe. A forradalom leverése után társaival folytatta az ellenállást. Részt vett a Tizeshonvéd utcai laktanya előtti tüntetésen és a tűzharcban is, melynek következtében egy tiszt az életét vesztette. Szervezkedésben való részvétel vádjával gyorsított eljárásban halálra ítélték. 1957. április 12-én kivégezték. Élt 22 évet.

Pálházi Ferenc gazdálkodó, szobafestő (Hernádnémeti, 1903. 07. 24. – Budapest, 1957. 05. 10.): 1956. október 28-át követően a Szabad Nép-székházban csatlakozott a felkelőkhöz, majd az államvédelmi beosztottak és más vezető személyek után nyomozó egység parancsnoka lett. A vád szerint az előállított személyek közül két főt kivégeztek, ezért és szervezkedés vezetése miatt halára ítélték, és 1957. május 10-én kivégezték. Élt 54 évet.

Bartha Béla martinlakatos (Tornyospálca, 1927. 10. 21. – Miskolc, 1957. 06. 25.): A forradalom időszakában fegyvert és élelmiszert szállított Nyírlövőre, valamint Miskolcra. A forradalom leverése után csatlakozott egy miskolci tüntetéshez. Értesítette a miskolci munkástanácsot arról, hogy a szovjetek magyarokat deportálnak. Szervezkedés vezetésével vádolták, és 1957. február 15-én tizennégy év börtönre ítélték. 1957. június 18-án a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa az ítéletet halálbüntetésre súlyosbította. Egy hét múlva kivégezték. Élt 30 évet.

Balázs Géza bányász (Miskolc, 1935. 03. 22. – Budapest, 1957. 07. 20.): 1956. október 26-án Miskolcon csatlakozott a főkapitányság előtt összegyűlt tömeghez, így részt vett a sortűzzel záródó tüntetésen. Másnap a tömeggel behatolt a megyei tanács épületébe. A vád szerint közreműködött a sortüzet követő népítéletek végrehajtásában. Ezért gyorsított eljárással halálra ítélték, és 1957. július 20-án kivégezték. Élt 22 évet.

G. Tóth László hentes, segédmunkás (Felsőzsolca, 1914. 12. 12. – Budapest, 1957. 07. 20.): 1956. október 26-án Miskolcon csatlakozott a főkapitányság előtt összegyűlt tömeghez, így részt vett a sortűzzel záródó tüntetésen. A vád szerint részt vett a sortüzet követő népítéletek végrehajtásában. Ezért és szervezkedésben való részvétel vádjával halálra ítélték, és 1957. július 20-án kivégezték. Élt 43 évet.

Szász Zoltán bányász (Sajószentpéter, 1930. 12. 31. – Budapest, 1957. 07. 20.): 1956. október 25-én Miskolcon részt vett a tüntetésen. Az október 26-ai sortüzet követő napon tüntetőtársaival a megyei börtön és a megyei tanács épületében követelte a vérengzésért felelős személyek kiadását. A tüntetőkre, köztük Szász Zoltánra a sortűzben résztvevő egyik rendőrtiszthelyettes tüzet nyitott, melyet követően a tüntetők bántalmazták, az erkély korlátjához szorították, majd letaszították az utcára, ahol a tömeg népítéletet hajtott végre. A népítéletben való részvétel vádjával halálra ítélték, és 1957. július 20-án kivégezték. Élt 27 évet.

Lengyel László kőműves segéd (Miskolc, 1936. 08. 19. – Budapest, 1957. 07. 20.): 1956. október 26-án Miskolcon, a BM Megyei Főosztály épületéből leadott halálos áldozatokat követelő sortüzet követően részt vett két államvédelmi beosztott elfogásában és bántalmazásában. A két tisztet később felakasztották. 1957. január 25-én letartóztatták. A Fővárosi Bíróság gyorsított eljárással mozgalomban való részvétel, valamint gyilkosság vádjával 1957. május 16-án halálra ítélte. A másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa ezt az ítéletet 1957. július 17-én jogerőre emelte. Az ítéletet 1957. július 20-án Budapesten végrehajtották. Élt 21 évet.

Sikó Dezső kazánfűtő (Diósgyőr, 1930. 05. 07. – Budapest, 1957. 07. 20.): A vád szerint részt vett az 1956. október 26-ai miskolci sortüzet követő népítéletek végrehajtásában. Október 27-én jelen volt a börtön, illetve a megyei tanács épületének elfoglalásánál. Ekkor egy fegyverét használó rendőrön népítéletet hajtottak végre. Ezért halálra ítélték, és 1957. július 20-án kivégezték. Élt 27 évet.

Zrínyi János gazdálkodó (Sály, 1925. 12. 24. – Budapest, 1958. 03. 14.): 1956. október 28-át megelőzően ott volt a nagytétényi tüntetésen, később tagja lett az ideiglenes forradalmi tanácsnak, majd a Nemzeti Bizottságnak és a Nemzetőrségnek. Részt vett több letartóztatásban és kihallgatásban. Közreműködésével katonákat és rendőröket fegyvereztek le, két löveget vitt a budafoki felkelőknek. November 4-e után harcolt a szovjet csapatok ellen. Szervezkedés vezetésének vádjával első fokon életfogytiglanra, másodfokon halálbüntetésre ítélték. 1958. március 14-én kivégezték. Élt 33 évet.

Kolozsi István segédmunkás (Ózd, 1913. 08. 31. – Miskolc, 1958. 10. 22.): 1956 október végén Ózdon tagja lett a forradalmi testületnek. Részt vett a polgári őrség megalakításában, ahol fegyveres szolgálatot vállalt. Október 29-én társaival letartóztatott egy rendőrszázadost, akit a városi munkástanácsra akart átkísérni. Azonban az őrizetére bízott személyt a tömegből többen felismerték, kirángatták a katonai autóból, és agyonverték. Őt ezért gyilkosság vádjával és szervezkedésben való részvétel miatt halálra ítélték. 1958. október 22-én kivégezték. Élt 45 évet.

Rémiás Pál katonatiszt (Ziliz, 1930. 06. 07. – Budapest, 1958. 11. 15.): 1956. október 28-át megelőzően alegysége, az 51. légvédelmi tüzérosztály kötelékében részt vett Budapesten a rend fenntartásában. Október 27-én páncélosok fedezete alatt társaival elfoglalta az óbudai rendőrkapitányságot, és megszerezték az ott lévő fegyvereket. Ezt követően parancsra a Jutadombon foglalt el harcállást. November 4-én alegysége felvette a harcot a Budapestre visszatérő szovjet csapatok ellen. Több katonát lelőttek, gépjárműveket semmisítettek meg. Szervezkedés vezetése miatt, és a tűzharcban áldozatul esett szovjet katonák halála miatt gyilkosság vádjával halálra ítélték. 1958. november 15-én végezték ki. Élt 28 évet.

Szántó Farkas Béla katonatiszt (Sajónémeti, 1929. 09. 04. – Budapest, 1958. 12. 29.): 1956. november 2-án vonult be szabadságáról alakulatához. November 4-én vállalta, hogy egy csoport élén részt vesz a szovjet csapatok elleni harcban. Utasítására Pestszentlőrincen a Béke téren tüzet nyitottak több szovjet repülőre és harckocsira. Később – november 8-áig – tüzelőállást váltva a közeli temetőnél és az iparvasút mellől folytatták a harcot. November 8-án csoportja kilőtt egy szovjet tehergépkocsit is. Ezután a Bókai János Gimnáziumban települt csoport parancsnoka lett. Ezen a helyen két szovjet katonát őrizetükben tartottak. Szervezkedés vezetése és gyilkosság vádjával halálra ítélték. 1958. december 29-én kivégezték. Élt 29 évet.

Kondorosi Imre lakatos (Sátoraljaújhely, 1922. 01. 17. – Budapest, 1959. 10. 28.): 1956. november 4-e után Budapesten csatlakozott a Thököly úti fegyveres csoporthoz, és a szovjet csapatoknak nagy veszteséget okozva folytatta társaival a harcot. A közeli benzinkút tartályait fölnyitva társaival nagy mennyiségű Molotov-koktélt készített. Mozgalomban való részvétel vádjával halálra ítélték. 1959. október 28-án kivégezték. Élt 37 évet.