Novák Katalin: a kormány célja az idősek jólétének növelése

Budapest – A kormány célja az idősek jólétének növelése, az aktív, tartalmas időskor biztosítása, a generációk közötti együttműködés és a családközpontú szemlélet erősítése – hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, az Idősek Tanácsa ülése előtt rendezett konferencián.

Novák Katalin, aki az Idősek Tanácsának alelnöke is, az Országházban tartott rendezvényen azt mondta, Európa több más országához hasonlóan Magyarországon is egyre nő az idősek aránya a társadalomban, ez azonban nem nehézség, hanem kihívás, amellyel szembe kell nézni.

A várható élettartam növekedése üdvözlendő, de még jobb, ha az egészségesen eltöltött évek száma nő – hangsúlyozta.

Arról beszélt, hogy az idősügy nem kizárólagosan nyugdíjkérdés, de a nyugdíj fontos eleme az idősekről gondoskodásnak. A nyugdíjrendszer stabilitása adott, a nyugdíjak reálértéke az utóbbi években nőtt, emellett a rezsi- és az áfacsökkentés is könnyít a mindennapok terhein – jelentette ki.

A családközpontú szemléletről szólva a gondoskodás fontosságáról beszélt. Úgy fogalmazott, ennek kétirányúnak kell lennie: ahogy a szülő gondoskodik a gyerekéről, úgy a felnőtt gyereknek is kötelessége a rászoruló szülőkről gondoskodni, és ezt az alaptörvényben is rögzítik.

Dunai Mónika fideszes országgyűlési képviselő az Idősek a változó társadalmakban című konferencián azt mondta, a magyar kormány szerint nem lehet az idősügyet elszigetelten kezelni, mert ez a generációk közös ügye. Ugyanúgy kötelességünk gondoskodni az idősebbekről, mint a fiatalabb nemzedékről – tette hozzá.

A nyugdíjaskérdésnek nemzeti ügynek, pártok felett álló témának kellene lennie – mondta -, ezért várják partnerként az ellenzéki pártokat, bár eddig hiába.

Felsorolta a kormány utóbbi években hozott, időseket segítő intézkedéseit és eredményeit: a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzését, a rezsicsökkentést, az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését, valamint a támogatott gyógyszerek körének bővítését és áruk csökkentését.

Ezeknek köszönhetően minden magyar, így az idősek is, évről évre tehetnek egy lépést előre – emelte ki.

An Hermans, az Európai Idősek Egyesületének (ESU) belga elnöke, volt kereszténydemokrata európai parlamenti képviselő elmondta, az egyesület célja, hogy az idősek érdekeit és hangját hallhatóvá tegye, ezért olyan területekre fókuszálnak, mint az antidiszkrimináció, a társadalmi befogadás, az egészségügy, a generációk közötti szolidaritás és önkéntesség.

A szervezet hidat szeretne építeni a generációk között, küldetése, hogy az idősebb emberek szerepét támogassa, és az, hogy “idősbarát” társadalom jöjjön létre – mondta.

Doris Pack, a az Európai Néppárt közép- és kelet-európai testvérpártjainak 1991 óta politikai továbbképzéseket szervező budapesti Robert Schuman Intézet elnöke, volt néppárti európai parlamenti képviselő azt hangoztatta, “valamennyien egymásra vagyunk utalva”, ezért a fiatalokkal együtt kell azon dolgozni, hogy a társadalom “emberbarátibb” legyen.

Mészáros József, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság vezetője szerint sokan rémisztgetik az emberek azzal, hogy a magyar nyugdíjrendszer válságban van. Pedig a nyugdíj nem más, mint a generációk szövetsége, ezért amíg tisztelik a gyerekek a szüleiket, addig lesz nyugdíjrendszer is.

A magyar nyugdíjalapról azt mondta, kiegyensúlyozott gazdálkodást folytat, “tisztes ellátást ad, európai szinten is jól teljesít”, közép- és hosszú távon is kiegyensúlyozottan működhet.

– MTI –








hirdetés