Novák Katalin: a jövő héten érkeznek a szeptemberi családtámogatási ellátások

Akt.:
Novák Katalin: a jövő héten érkeznek a szeptemberi családtámogatási ellátások
© Illusztráció
Budapest – A tanévkezdésre tekintettel idén is korábban, már a jövő héten megkapják az érintettek a szeptemberi családtámogatási ellátásokat – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az MTI-vel vasárnap.

Novák Katalin kifejtette, hogy a családi pótlék, a gyermekgondozást segítő ellátás és a gyermeknevelési támogatás szeptember 3. helyett augusztus 27-én, hétfőn érkezik a bankszámlákra, postai úton pedig a jövő hét első felében vehetik majd kézhez azokat a jogosultak.

Az intézkedés csaknem 1,2 millió érintettnek könnyíti meg a tanévkezdés anyagi terheinek viselését – tette hozzá.

Az államtitkár megjegyezte, hogy a juttatások több tízezer forinttal járulnak hozzá az ilyenkor szükséges eszközök – tanszerek, ruhák, könyvek – beszerzéséhez, de összegük akár a százezer forintot is elérheti családonként.

Novák Katalin hangsúlyozta, hogy a korábbra hozott juttatás mellett a kormány többek között az első kilenc évfolyam számára ingyenes tankönyvellátással, valamint a szintén ingyenes gyermekétkeztetés kiterjesztésével is bővítette a családok támogatását az elmúlt években.

– MTI –