Novák: a gyermekek életkörülményeinek javítása a jövőbe való befektetés

Pécs – A gyermekek életkörülményeinek javítása a jövőbe való befektetés, ezért országosan 110 milliárd forintból végeznek bölcsőde- és óvodafejlesztéseket – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család és ifjúságpolitikáért felelős családügyi államtitkára csütörtökön Pécsett.

Novák Katalin a baranyai megyeszékhely Pécs-Vasas elnevezésű, 2800 lelkes településrészén, az egykori bányászotthonból kialakított 74 férőhelyes óvodában tartott sajtótájékoztatón kiemelte: az összegből bölcsődei és óvodai férőhelyek jönnek létre és újulnak meg.

Több mint kilencezer óvodai férőhely újult meg az elmúlt időszakban – közölte a politikus. Hangsúlyozta, hogy a munkát a következő hónapokban, években is folytatják, mert még mindig vannak fejlesztésre, felújításra és bővítésre szoruló óvodák Magyarországon.

Novák Katalin a hároméves kortól kötelező óvoda bevezetésére térve azt mondta: az intézkedést olyan helyen tudják igazán értékelni, ahol vannak hátrányos- és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek is.

A szülők kérhetik a kötelező óvodáztatás alóli felmentést, ez azonban – az államtitkár tapasztalatai szerint – egyáltalán nem gyakori.

A óvodáskorú magyar gyerekek 98 százaléka ténylegesen óvodába jár – értékelte az intézkedés eredményeit Novák Katalin.

A politikus felidézte azt is, hogy az elmúlt időszakban jelentősen emelkedett az óvodapedagógusok fizetése a pedagógus-életpályának köszönhetően. Részben a bérfejlesztések miatt ezerkétszázzal több óvodapedagógus dolgozik – ismertette az államtitkár, aki felelevenítette, hogy bölcsőde rendszert teljesen új alapokra helyezték.

Az eseményen Hoppál Péter, kultúráért felelős államtitkár azt hangoztatta: a magyaroknak a gyermekek az elsők. A mostani kormányzati ciklusban csak Pécsett a Terület és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) 2,5 milliárdos forrását fordítják azoknak a bölcsődéknek és óvodáknak felújítására, amelyeket a “2010 előtti városvezetések hagytak lepusztulni”.

A térség – újraválasztásáért induló – fideszes országgyűlési képviselője felidézte, hogy a pécs-vasasi volt az első intézmény, amit teljesen felújítottak 130 millió forintos beruházással.

– MTI –








hirdetés




hirdet�s