Nosztalgia Majális

Búzavirág csoport fellépése
Búzavirág csoport fellépése

A Hajdúszovát Jövőjéért Közhasznú Egyesület a Hajdúszováti Önkormányzattal együttműködve ebben az évben második alkalommal rendezte meg a Nosztalgia Majális című rendezvényét május 1-én.

Korán reggel a Brass Band fúvószenekar ébresztette a falu lakosságát zeneszóval, lovas szekéren járták körbe a települést.

A program futóversennyel indult, ahol egyéni és családi kategóriában versenyezhettek a részt vevők. A díjazottak: egyéniben első Kaszás Zoltán, második Fazekas István, harmadik Gergely Dávid, családi kategóriában pedig első a teljes családi versenynél Bíró István és családja, a családi versenynél a Szécsi család, második Sárközi Zsuzsa és családja, harmadik pedig Dombi Béla és családja.

Az eredményhirdetést követően Vass Sándor, községünk polgármestere nyitotta meg a rendezvényt.

A délelőtti órákban zajlott a főzőverseny, ahol kilenc csapat bográcsában főttek a finomságok. A versenyt Gajdán Antal, kétszeres magyar bajnok chef, Hadházi László községünk alpolgármestere, Nagy Gabriella és Veres Sándor a Kenézy Kórház szakácsai bírálták. A főzőverseny győztese a Hajdúhadházi gyülekezet csapata lett, a második díjat a Hajdúszováti Polgármesteri Hivatal kapta, a harmadik pedig a Hajdúszováti Óvoda lett. Különdíjat kapott az ITT-A-SOK csapata és a Hajdúszováti Polgárőr Egyesület.

Szintén ekkor zajlott a Nosztalgia Vetélkedő. A versenyben vidám feladatokat kellett megoldani a nevező csapatoknak: volt ott mocsárjárás, talicskázás, cipőfűző gyűjtés és még sok érdekes feladat. A vetélkedőt a Kalandorok csapata nyerte, második lett a Hajdúhadházi Oroszlánok csapata, a harmadik pedig a Hajdúszováti Óvoda. Eközben aki kedvet érzett hozzá szekerezhetett a faluban.

Majd délben megkezdődtek a színpadi műsorok, elsőként Csuzi Julianna nótaénekes műsorát láthatta a közönség. Ezután pedig a Hajdúhadházról érkezett Nagykirályháza Gyülekezet énekes csoportja mutatta be műsorát.

Őket követték a helyi produkciók: bemutatkoztak a Hajdúszováti Óvoda apróságai, a Diószegi Lajos Általános Iskola tanulói, láthatták a nézők a Hajdúszováti Roma Kisebbségi Önkormányzat által szervezett produkciókat, melyet a Dupla Gyémánt Szemek nevű együttes mutatott be, és szóló produkciók is elhangzottak: Balogh Zoltán Viktor, Rácz Virág, Sarkadi Barbara, Jónás Viktor és Gallyas László lépett fel.

Majd a mazsorett műsorral folytatódott a program a Nádudvari Napsugár és Jégvirág Mazsorett Csoport lépett a színpadra. Ezt követte a Furta Show Tánc együttes következett, akik több produkciót is bemutattak a műsorszámok között. Könnyűzenei énekes műsorral folytatódott a program, Szabó Andrea Kitti előadását láthatták a nézők.

A délutáni műsor sztárvendége Soltész Rezső volt, aki 16:00 órakor lépett színpadra. Közvetlen előadásmódjával hamar megnyerte a közönséget, együtt énekeltek, táncoltak.

Őt követte a Hajdúszováti Kalandorok Környezetvédelmi és Természetjáró Ifjúsági Klubja rock and roll és modern tánc produkciója.

A műsor a Lesz Dance Táncstúdió előadásával folytatódott, majd az Igazgyöngy Alapítvány Keleti Gyöngyöcskék Hastánc együttes következett.

A tombolasorsolást követően pedig az esti sztárvendég Szandi lépett színpadra. A művésznő temperamentumos előadásával fellelkesítette valamennyi nézőt, a közönség két ráadást is kért és kapott a nagy sikerű koncert végén.

A rendezvényt Balogh Zoltán Viktor zárta, aki trombitáján elfújta a takarodót, ezzel jelezve, hogy véget ért a mozgalmas nap.

Reméljük mindenki jól érezte magát és a következő években is hasonlóan tartalmas programok várhatják majd a vendégeket a Nosztalgia Majálison.

A Hajdúszovát Jövőjéért Közhasznú Egyesület elnöke, Fazekas István Ambrusné ezúton szeretné megköszönni a támogatóknak és segítőknek, hogy hozzájárultak a rendezvény megvalósításához, és külön köszönetet mond Nagyné Juhász Évának és Tóth Károlynak, akik a rendezvény szervezése és lebonyolítása során a legtöbb segítséget nyújtották!

A támogatók és segítők az alábbiak voltak:

– Hajdú – Bihar Megyei Önkormányzatok Vízmű Zrt.

– Hajdú Takarék Takarékszövetkezet

– Hajdú – Bihar Megyei Temetkezési Vállalat

– Hajdúszováti Óvoda

– Diószegi Lajos Általános Iskola

– Hajdúszováti Kalandorok Környezetvédelmi és Természetjáró Ifjúsági Klubja

– Hajdúszovát Kulturális Fejlődéséért Közhasznú Egyesület

– Falugondnokság Hajdúszovát Nonprofit Kft.

– Hajdúszováti Polgárőr Egyesület

– Hajdúszováti Gondozási Központ

– Derűs Alkony Nyugdíjas Klub

– Hajdúszováti Román Kisebbségi Önkormányzat

– Hajdúböszörményi Gasztronómiai Egyesület

– Insecvédker Kft.

– Klach Bt.

– Szi-Mo csemege Kft.

– Albínó vegyesbolt

– Erdei Edina

– Fazekas István Ambrus és családja

– Gajdán Antalné, Hajdúböszörmény

– Gallyas László

– Hajdú Lajos

– Hajdú Zoltán

– Jójárt Józsefné, Görbeháza

– Juhász Béla

– Kálló Csaba egyéni vállalkozó

– Kántor Józsefné és családja

– Kiss Sándorné

– Marázi József

– Máténé Gyulai Zsuzsanna

– Mile Károly

– Nagy Gyula

– Nagy Józsefné

– Nagy Krisztián egyéni vállalkozó

– Nagyné Juhász Éva

– Oláh Sándorné és családja

– Rácz Gyuláné

– Rácz Jenő és családja

– Sain Ferenc

– Sain Krisztián

– Szabó Ferenc ifj.

– Szabó Sándor és családja

– Szálkai Béla

– Takács Alexandra és családja

– Tóth Anikó

– Tóth Károly és családja

– Váradi Jenő

– Vass Sándor

Címkék: