Normakontroll – Lázár: a postatörvény siker, az MNB-törvényt vizsgálni kell

Budapest, 2016. március 31. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos heti sajtótájékoztatóját tartja az Országházban 2016. március 31-én.
Budapest, 2016. március 31. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos heti sajtótájékoztatóját tartja az Országházban 2016. március 31-én. - © MTI Fotó: Bruzák Noémi
Budapest – A postatörvény módosításáról szóló alkotmánybírósági (Ab) döntést sikerként értékelte Lázár János, a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvény alkotmányellenesnek nyilvánított módosításáról pedig úgy nyilatkozott a Miniszterelnökség vezetője: a parlamentnek meg kell vizsgálnia a kérdés alkotmányos rendezésének lehetőségét.

Az Ab csütörtökön mondta ki: alkotmányellenes a jegybanktörvény adatnyilvánossággal kapcsolatos módosítása. A testület elutasította ugyanakkor az államfő postatörvénnyel kapcsolatos, hasonló jellegű indítványát.

Lázár János a Kormányinfón reagált a határozatra, közölve, hogy tanulmányozni fogják azt.

Az MNB-törvény ügyében előzetesen úgy fogalmazott: ha az Ab döntése, annak indoklása hagy lehetőséget rá, akkor a parlamentnek meg kell vizsgálnia, lehet-e alkotmányosan rendezni a kérdést.

A postatörvénnyel kapcsolatos döntés viszont nagy siker – mondta -, mert azt jelenti, hogy vannak olyan állami cégtulajdonban lévő üzleti információk, amelyeknél az állam üzleti érdeke előbbre való, mint a nyilvános információhoz való jog.

A Miniszterelnökség vezetője a tájékoztatón reagált a Tanítanék mozgalom felhívására tartott szerdai tiltakozásra is, amelyről úgy nyilatkozott: a kormány helytelennek tartja, hogy beviszik a politikát az iskolákba, ennek ellenére nem becsüli le a szerdai megmozdulást, tiszteletben tartja az abban részt vevők véleményét, és érzékeli, hogy vannak az oktatásügyben problémák.

A tárcavezető szerint ugyanakkor a megmozdulás kudarcba fulladt, mert “a 3200 magyar iskolából mintegy 100-ban volt érdemi és valós tiltakozás”. “Más kormányok a tegnapi nap után kinevetnék a tiltakozókat, a mi kormányunk azonban komolyan veszi” – fogalmazott.

Úgy értékelte: az előző napi szerdai akcióból kiderült, hogy a pedagógusok és a diákok fontosabbnak tartják a tiltakozásnál a tárgyalást.

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) megszüntetését firtató kérdésre Lázár János azt mondta: a kormány egyelőre semmiben nem döntött, mert még nem tárgyalta meg a köznevelési kerekasztal javaslatait. Azt azonban világossá tette, hogy a magyar állam nem fog lemondani iskolafenntartói jogáról.

A közétkeztetés esetleges átalakításával kapcsolatos kérdésre a miniszter úgy reagált: “nem vesszük át a közétkeztetést, mert a miénk”. A kormány arról tárgyalt – közölte -, hogy a magyar állam a megrendelői oldalon “egységesen kíván fellépni”.

A miniszter a jövő hétfőn esedékes kormányülés témájaként beszélt a szerencsejáték kérdéséről is, szerinte a következő időszakban a hazai bíróságon induló perekben tisztázni kell, hogy félkarú rablók és a szerencsejáték korlátozása milyen mértékben alapult közérdeken, illetve mennyiben korlátozta az üzemeltetők szabadságát. Meggyőződése, hogy az állampolgároknak a szigorítás volt az érdeke – mondta, kizárva a peren kívüli egyezségek lehetőségét.

Lázár János a Kormányinfón a kabinet nevében részvétét fejezte ki a csütörtökön elhunyt Nobel-díjas magyar író, Kertész Imre családjának.

– MTI –



Sporthírek






hirdetés