Nőorvosok tanácskoznak Hernádvécsén

Akt.:
Dr. Nagy Gábor köszöntötte a konferencia résztvevőit
Dr. Nagy Gábor köszöntötte a konferencia résztvevőit - © Fotó: Bujdos Tibor
Hernádvécse – Hatvanhárom előadás, szakmai viták és különleges estek megbeszélése is szerepel az orvosok programjában.

Kétnapos tudományos ülést tart Hernádvécsén a Hotel Vécsecityben a Magyar Nőorvos Társaság Északkelet-magyarországi Szakcsoportja. A tanácskozás tegnapi megnyitóján dr. Nagy Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház szülészeti és nőgyógyászati osztályának osztályvezető főorvosa, a tanácskozás főszervezője köszöntötte a résztvevőket. Elmondta: 63 előadás hangzik majd el a két nap alatt, ami rekordnak számít, de egyetlen jelentkezőt sem akartak elutasítani. Tartalmas témakörök, izgalmas beszélgetések és termékeny viták várnak a résztvevőkre. A konferencia két napja azonban nemcsak a tudományos munkára ad majd lehetőséget, hanem az esti kikapcsolódásra is.

Az osztályvezető főorvos megemlítette, azért épp a Hotel Vécsecityt választotta a tanácskozás helyszínéül, mert korábban már járt itt, és úgy érezte, ezt a különleges szállodát másoknak is látniuk kell.

Fotók: Bujdos Tibor Fotók: Bujdos Tibor ©

Szekciókban

A szakmai programokról szólva elmondta: mivel nagyon sok előadást jelentettek be, témakörönként csoportosították ezeket különböző szekciókba. Tegnap a fő téma a profilaxisok voltak. Ebbe beletartozik többek között a véralvadásgátlás, az antibiotikus kezelés, a koraszülötteknél a szteroid profilaxis. Külön szekcióban tanácskoznak az orvosok az ultrahang- és a magzat méhen belüli állapotvizsgálatának diagnosztikájáról, a nőgyógyászati daganatokról és az aktuális endokrinológiai kórképekről. Dr. Nagy Gábor hozzátette: minden tanácskozás izgalmas témája az osztályokon előforduló, nem mindennapi esetek ismertetése. A mostani konferenciára öt északkelet-magyarországi megyéből érkeztek szakemberek, de az ország más részeiből is akadtak jelentkezők.

– Hegyi Erika –


Központi kórház

Dr. Tiba Sándor a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgató főorvosa köszöntőjében megemlítette: április 1-jén Miskolc két nagy kórháza megszűnt, és létrejött a központi kórház, ami tulajdonképpen 6 korábbi kórházból áll. Az így kialakított egészségügyi intézmény 3800 ágyat és 11 ezer óra járóbeteg-ellátást biztosít a megyében élő embereknek. Évente 200 ezer fekvőbeteget és 2,5 millió járóbeteget látnak el. A szülészeti és nőgyógyászati osztályok önállóan is tudományos, szakmai műhelynek számítanak, de az itt felhalmozódott tudás a jövőben összeadódik. A főigazgató jelezte: a központi kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályain évente 9300 műtét és 4500 szülés történik.








hirdet�s