Női vízilabda világliga szuperdöntő – Elődöntőben a magyarok

Akt.:
Budapest, Sanghaj – A magyar női vízilabda-válogatott 8-7-re legyőzte a holland csapatot a Sanghajban zajló világliga szuperdöntő negyeddöntőjében.

Eredmény, negyeddöntő (a magyar szövetség honlapja szerint):

Magyarország-Hollandia 8-7 (3-3, 1-0, 2-1, 2-3)

a magyar csapat gólszerzői: Bujka 2, Czigány, Szilágyi, Szücs, Illés, Keszthelyi, Csabai

“Totálisan az ellenkezőjét kaptuk, mint amire számítani lehetett az elmúlt tíz nap során. A csapatot dicséri, hogy a játékvezetők által teljesen szétfújt mérkőzéshez sikerült jobban alkalmazkodnia” – értékelt Bíró Attila szövetségi kapitány. Kiemelte, a jó védekezésnek és Kasó Orsolya remek kapusteljesítményének köszönhetően három és fél negyedig csak négy gólt tudott dobni az ellenfél.

A magyarok az elődöntőben az olimpiai bajnok amerikai válogatottal mérkőznek szombaton.

“A torna egyik kiemelkedő csapata után a másik legjobb, az Egyesült Államok következik. Ez a magyar válogatott mindenkit képes megverni, ebbe az amerikai csapat is beletartozik. Nem fogjuk tisztelni az eredményeiket, nem ijedünk meg, a döntőbe jutás a célunk” – tette hozzá a szövetségi kapitány.

Az eredetileg – magyar idő szerint – 11.40-re kiírt elődöntőt a szervezők 13 órára helyezték át, az első időpontban a kanadai és az orosz válogatott mérkőzik a fináléba kerülésért.

További negyeddöntős eredmények:

Egyesült Államok-Ausztrália 13-4
Kanada-Japán 9-5
Oroszország-Kína 16-8

Szombaton játsszák (magyar idő szerint):

Kanada-Oroszország 11.40
Magyarország-Egyesült Államok 13.00

Vasárnap:

bronzmérkőzés 11.30
döntő 13.00

– MTI –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s