Női kosárlabda Magyar Kupa – Szoros csata várható Miskolcon

A döntőben összekerülhet a DVTK és a Sopron
A döntőben összekerülhet a DVTK és a Sopron
Budapest/Miskolc – Szerdától péntekig a miskolci Generali Arénában rendezik meg a női kosárlabda Magyar Kupa nyolcas döntőjét, a résztvevő csapatok bajnoki szereplését figyelembe véve szinte lehetetlen megjósolni a végső győztest.

A címvédő és a bajnokságban listavezető, az Euroligában a csoportkörben kiesett UNIQA Sopronra már a szerdai negyeddöntőben nehéz feladat vár, ugyanis azzal a PEAC-Péccsel találkozik, amely a bajnokságban egyedüliként tudta legyőzni hazai pályán. A pécsiek az előző kiírásban a nyolc között búcsúztak.

A tavalyi kupadöntőben ezüstérmes DVTK hazai környezetben szeretne egy szinttel feljebb lépni, Maikel López vezetőedző tanítványainak ehhez először a Zalaegerszeget kell legyőzniük.

A Győr egy évvel ezelőtt házigazdaként a negyedik helyen zárt, Völgyi Péter irányításával a gárda folyamatosan fejlődik, ennek köszönhetően 12 győzelemmel és négy vereséggel a második helyen áll a bajnokságban. A győriek a Szekszárd együttesével találkoznak a nyolc között.

A tavalyi kupakiírásban a bronzérmet szerezte meg a PINKK-Pécsi 424, amely a későbbi győztes Soprontól kapott ki az elődöntőben. A pécsiek, akárcsak egy évvel előtt, ezúttal is a Cegléddel csapnak majd össze a negyeddöntőben.

A nyolcas döntő programja:

szerda, negyeddöntő:

  • ZTE NKK-Aluinvent DVTK Miskolc 13.00
  • CMB CARGO UNI Győr-Atomerőmű KSC Szekszárd 15.30
  • Ceglédi EKK – PINKK-Pécsi 424 18.00
  • PEAC-Pécs – UNIQA Sopron 20.30

csütörtök, elődöntő:

  • ZTE/DVTK – Győr/Szekszárd 17.00
  • Cegléd/PINKK – PEAC/Sopron 19.30

péntek, helyosztók:

  • bronzmérkőzés 16.00
  • döntő 18.30

– MTI –



Sporthírek






hirdetés