Női kosárlabda EK – Csehországban szerzett előnyt a DVTK

Akt.:
Budapest/Nymburk – Az Aluinvent DVTK Miskolc öt ponttal nyert a cseh Nymburk vendégeként a női kosárlabda Európa Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén.

Eredmény:

negyeddöntő, 1. mérkőzés (az európai szövetség honlapja szerint):

  • Nymburk (cseh)-Aluinvent DVTK Miskolc 64-69 (19-19, 8-12, 26-19, 11-19)
    A magyar csapat legjobb dobói: Szécsi 13, Brewer 13, Horti 12, Lihtarovics 10

Az EK-mezőnyben egyedüliként veretlen DVTK a kiegyenlített nyitónegyed után, a magyar válogatott Rasheed Rita révén egy 10-2-es rohammal elhúzott riválisától. A cseh bajnokság második helyezettje azonban nem roppant meg, és a félidőben már csak négy pont volt az előny (27-31).

Térfélcsere után a miskolciak már sorozatban hét kihagyott mezőnykísérletnél tartottak, és több mint 5 percig nem találtak a gyűrűbe, így a hazaiak egyenlítettek (31-31). A második negyedben dobott 8 után a Nymburk 26-ot szórt a harmadikban, így az utolsó játékrész 53-50-ről indult. A DVTK ekkor rákapcsolt, és Horti Dóra vezetésével 57-53 után egy 9-0-ás sorozattal fordított, innen pedig már nem engedte ki a kezéből a meccset.

A visszavágót egy hét múlva játsszák Miskolcon. Érdekes, hogy a továbbjutó csapat nem az elődöntőbe kerül, hanem egy újabb negyeddöntős kör következik, ugyanis az EK-ból bejutott négy csapathoz csatlakozik az Euroliga-csoportkör után négy kieső együttes. A második negyeddöntőt szintén oda-visszavágós rendszerben tartják majd.

– MTI –








hirdetés