Miskolc

2019.10.17. 12:00

Az éhezőket segítenék

A nemzetközi mozgalomhoz a hazaiak közül eddig egyedül a miskolci felsőoktatási intézmény csatlakozott.

Forrás: shutterstock

Október 16-a az Élelmezési Világnap (World Food Day) – ebből az alkalomól csatlakozott a Miskolci Egyetem a Magyar Vöröskereszt megyei szervezetének szakmai támogatásával ahhoz a nemzetközi, csaknem százötven országban működő mozgalomhoz, amely kampányával a szegénység és az éhezés problémájára kívánja felhívni a figyelmet.

Szathmáry-Király Ágnes, a Magyar Vöröskereszt megyei szervezetének kommunikációs munkatársa lapunknak elmondta, Egyetemek Harca az Éhezés Ellen (Universities Fighting World Hunger, vagyis UFWH) néven az ENSZ Világélelmezési programjával együttműködve alakult meg az Amerikai Egyesült Államokbeli Auburni Egyetemen 2004-ben, melyhez mára már közel 300 egyetemi kampusz kapcsolódott be világszerte. A hazaik közül eddig egyedül a Miskolci Egyetem csatlakozott ahhoz a nemzetközi mozgalomhoz.

A miskolci kampány szerdán kezdődött és péntekig tart a Miskolci Egyetemen és a közeli hipermarketben.

– A gyűjtőpontokat a kampusz főbejáratánál, a galériánál és a rácsos büfénél állítjuk fel. Ide várjuk a felajánlott, három hónapnál hosszabb szavatossági idejű olajat, lisztet, tésztát, konzerveket és rizst, amelyekkel a hallgatók és oktatók támogatni szeretnék a rászorulókat – tette hozzá a kommunikációs munkatárs.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában