Helyi közélet

2014.02.20. 15:13

Választás 2014 | MSZP: 1,68 milliárból csak „papírgyártás”

Miskolc - 1680 millió forintot fizet két közlekedésfejlesztési tanulmány elkészítéséért a város – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján dr. Tompa Sándor önkormányzati képviselő, az MSZP-frakció tagja.

Miskolc - 1680 millió forintot fizet két közlekedésfejlesztési tanulmány elkészítéséért a város – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján dr. Tompa Sándor önkormányzati képviselő, az MSZP-frakció tagja.„Egyik tanulmányt sem miskolci cégek készítik. A jelenleg is készülő dokumentumok még csak nem is konkrét tervek, hanem iránymutatók azoknak, akiknek fogalmuk sincs, milyen módon kellene fejleszteni a várost. Összehasonlításképpen: ennél jóval kevesebb pénzből építették például az új Selyemréti Strandfürdőt, vagy akár a Mechatronikai Ipari Parkot” – sorolta.

Dr. Tompa Sándor szerint felháborító, hogy Miskolc 1,68 milliárd forintot költ – mint fogalmazott – „papírok gyártására”, miközben ennél jóval kevesebb összegért, vagy pár százmillióval többért konkrét, kézzel fogható beruházásokat indított el az előző városvezetés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában