Női futsal utánpótlás Miskolcon

A Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz az NB I-es együttes mellett NB II-es felnőtt, U15-ös és U13-as korosztályos csapatokkal is rendelkezik.

A felnőtt keret heti 3, míg az utánpótlás csapatok heti 2 edzésen vesznek részt. A Vénusz edzését, így már több, mint 60 lány látogatja. Lenne még hová fejlődni, ha adottak lennének a feltételek.
Miskolcon mi is nagy hangsúlyt fektettünk az utánpótlás nevelésre, hiszen a saját utánpótlásunk az egyetlen forrása az NB I-es keretünk feltöltésére. Úgy gondolom, hogy miskolciakkal – borsodiakkal – is lehet jó eredményt elérni, ezért nem gondolkodok nagypályás játékosok leigazolására – nyilatkozta Dr. Juhász Viktor a Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz elnöke. Majd hozzátette: „Ezért indítottuk el 8 éves kortól az utánpótlás képzésünket. Több korosztályt is tudnánk kiállítani, de a 2010-es önkormányzati támogatás elmaradása miatt ennek feltételei nem adottak. Jelentkezőben nincs hiány, volt olyan edzés, amelyen több mint 30 játékos vett részt. Mivel pénzhiány miatt utánpótlás csapatainkat versenyeztetni nem tudjuk, így maradnak a különböző tornák és barátságos mérkőzések.”


A Tolna-Mözs korosztályos csapata Miskolcon

A múlt héten az utánpótlás nevelésben élen járó Tolna Mözs korosztályos csapata ellen léphetett pályára a Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz korosztályos csapata. Az NB I-es találkozó előtt megrendezésre kerülő találkozó három 30 perces játékrészből állt a lányok nagy száma miatt. A utánpótlás csapatok mérkőzését a Tolna-Mözs, míg az NB I-es bajnokit a Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz nyerte.
dr. Juhász Viktor: – Ezúton is szeretném megköszönni a tolnai vezetőknek a segítőkész hozzáállást, hiszen jelentős költség leutaztatni egyszerre mind a felnőtt NB I-es keretet, mind az utánpótlás csapatot. Jelenleg mi erre a többlet költségek miatt nem lennénk képesek. Bízom benne, hogy tavasszal már javulni fog a helyzetünk és mi is viszonozni tudjuk a hétvégi gesztust.
– R. G, –

 

Címkék: , , , ,