Nógrádi

Nógrádi
© Illusztráció
Migránsügyben továbbra is teljes a zűrzavar az Európai Unió állam- és kormányfőinek körében. Nekünk, magyaroknak azonban szerencsénk van, mert rendelkezünk egy mindentudó szakemberrel, akit Nógrádi Györgynek hívnak. Kolodzey Tamás jegyzete.


A korán kelők rendszeresen a hangjára ébrednek: a 66 éves biztonságpolitikai polihisztor ugyanis már hajnaltól nélkülözhetetlen alakja a menekültekkel foglalkozó műsoroknak, de az újságok hasábjain is állandóan szerepel. A közgazdász végzettségű egyetemi tanár több intézmény oktatója, doktori címet is visel, de az előtagot nem használja, mással tűnik ki a szürke közszereplői mezőnyből.

A napokban azt hallottam az angolul, németül és oroszul is kiválóan beszélő csúcsszakemberről, hogy ha Nógrádi valamit nem tud a népvándorlásról, ennek etnikai, katonai, belbiztonsági és történelmi hátteréről, akkor azt már nem is kell tudni. A professzor kívülről és órákig fújja azt, mi a helyzet Algériában és Líbiában, Irakban és Szíriában, Afganisztánban és Libanonban, Szerbiában és Horvátországban – és éppen mit kellene tenni. Egyszerűen nem értem, hogy migránstudósunk miért nem ül a brüsszeli döntéshozók székében, és miért nem hívják oda minimum tanácsadónak. Most már végleg eljött az ideje annak, hogy az EU tehetetlen nagyságai végre felhívják Nógrádi Györgyöt…

– Kolodzey Tamás –








hirdetés