Nő az orosz-ukrán feszültség a Fekete-tengeri Hadiflotta miatt

Újabb csörte Moszkva és Kijev között a Fekete-tengeri hadiflotta miatt. Ukrajna a Haditengerészeti Flotta napjának július 27-ére tervezett megünneplését próbálja az orosz katonai bázis kerítései közé szorítani. A Krím-félszigeten, tehát ukrán területen lévő orosz haditengerészeti bázis parancsnoksága évről évre látványos katonai parádéval emlékezik meg “szakmai” ünnepéről Szevasztopolban. Az orosz katonai vezetés az idén minden eddiginél látványosabb parádéra készült, amelynek szerves részét képezné egyebek mellett a hadihajók felvonultatása, a vadászrepülők és helikopterek bemutatója, a tengerészgyalogosok harcászati bevetésének bemutatása.

A feltételes mód oka, hogy az ukrán kormány ezúttal jelezte: az ünnepségsorozatnak mindenképpen az orosz bázis területén kell lebonyolódnia, azaz nem terjedhet ki sem az egész városra, sem pedig az ukrán felségvizekre. Volodimir Ohrizko külügyminiszter leszögezte, hogy a hatályos ukrajnai törvények szerint megengedhetetlen, hogy egy idegen állam hadihajói vonuljanak fel az ukrán felségvizeken, és harci repülőgépei parádézzanak az ukrán légtérben. Minden ilyen akciót előzetesen egyeztetni kell az ukrán féllel, márpedig a Szevasztopolban állomásozó orosz hadiflotta parancsnoksága nem nyújtotta be idejében a katonai parádéra vonatkozó kérelmet.

Vlagyimir Kazarin, a Szevasztopoli Városi Állami Közigazgatás elnökhelyettese, hogy az engedélyeztetést illetően volt ugyan némi csúszás, ám Jurij Jehanurov ukrán védelmi miniszter később személyesen biztosította a városvezetést arról, hogy nem gördít akadályokat a haditengerészet napjának méltatása elé. Ennek megfelelően Szevasztopol és a Fekete-tengeri Flotta vezetői változatlanul teljes gőzzel készülnek az ünnepre. Ennek megfelelően minden további nélkül megtartják a katonai parádét, azzal a módosítással, hogy elmarad a vadászgépek bemutatója, a deszantosok harcászati bemutatóján pedig vaktöltények helyett a hangtechnika segítségével imitálják majd a lövéseket.

Időközben az ukrán külügyi tárca elkészítette a hadiflotta szevasztopoli állomásoztatásáról szóló orosz-ukrán szerződés felbontásáról szóló törvénytervezetet.

Moszkva korábban közölte, hogy az ukrán vezetés a két ország között érvényben lévő barátsági és együttműködési alapszerződéssel játszik a flotta kérdésének feszegetésével.








hirdet�s