NMHH: a szolgáltatók zöme betartotta az internetáfa-csökkentési szabályokat

Budapest – A szolgáltatók zöme betartotta az internetáfa-csökkentési szabályokat, szabálytalanság az Invitelnél, a Telenornál és a Jurop Telekomnál fordult elő – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) hétfőn az MTI-vel.

Az NMHH a húsz legnagyobb szolgáltatónál közvetlenül is ellenőrizte az internetáfa-csökkentéssel kapcsolatos hírközlési szabályok betartását, és tizennyolcnál nem talált jogsértést.

A közlemény szerint ugyanakkor, miután január elsejétől 18 százalékosra csökkent az internet-előfizetés áfája, az Invitel februárban szabálytalanul, egyoldalúan emelt díjat a határozatlan idejű előfizetői szerződéseinél. A szolgáltató a telefon-, a kábeltelevízió-, az IPTV- és az internetes szolgáltatásainál emelte a havidíjat, a telefonszolgáltatásnál pedig a percdíjai is drágultak. A hatóság emiatt tízmillió forintos bírsággal sújtotta az Invitelt július 5-ei döntésében, és a jogsértő magatartás megszüntetésére kötelezte.

Kitértek arra: az elektronikus hírközlési szolgáltatások díjai szabadárasak, de a már megkötött szerződések egyoldalú módosítását a jogszabályok csak szűk körben teszik lehetővé, hiszen az előfizetők a szerződéskötéskor arra számítanak, hogy annak feltételei mindkét félre egyenlően kötelezők. Az Invitel az áremelés indokaként – egyebek mellett – arra hivatkozott szabálytalanul, hogy nőtt a hálózatfejlesztéshez szükséges áramszolgáltatói oszlopsor bérleti díja, de az infrastrukturális beruházások költségei a szolgáltató saját üzletpolitikai döntéseinek körébe tartoznak, amelyek nem szolgálhatnak egyoldalú szerződésmódosítás alapjául.

A hatóság a Telenort május 23-ai határozatában felszólította a megfelelő ügyfél-tájékoztatásra, tekintve, hogy a szolgáltató a honlapján nem tüntette fel a lakossági díjcsomagok nettó havi díjait, illetve nem informálta előfizetőit a kétoldalú szerződésmódosítás lehetőségéről bizonyos internetszolgáltatásoknál.

Az NMHH a Jurop Telekomnál is jogsértő gyakorlatot tárt fel: a szolgáltató harmincegy nap késéssel jelentette meg az áfaváltozás miatt módosított általános szerződési feltételeit (ászf), valamint harminc nap késéssel és hiányosan hozta létre az internetes tájékoztató felületét. A cég azonban az eljárás megindítása után, idén májusban megszűnt, ezért a hatóság június 6-án okafogyottság miatt megszüntette az eljárást.

A médiahatóság három területen vizsgálta, hogy a szolgáltatók betartották-e az internet áfacsökkentésére vonatkozó új jogszabályokat: megfelelő módon és időben módosították-e az ászf-et, tájékoztatták-e az előfizetőket az áfaváltozásról, valamint hogy elkülönítve tüntették-e fel az internet-hozzáférési szolgáltatás díját az ászf-ekben és a számlákban.

Közölték: fokozott figyelemmel vizsgálják majd a jövő évtől élő, 18-ról 5 százalékra csökkenő internet-áfakulccsal kapcsolatos szabályok betartását is, mint minden, az előfizetők széles körét érintő, átfogó módosítást.

– MTI –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s