„Nincs rajtuk semmilyen teher”

A mezőcsáti edző szerint a Közép csoportból a Sajószöged (kékben) emelkedik majd ki
A mezőcsáti edző szerint a Közép csoportból a Sajószöged (kékben) emelkedik majd ki - © Fotó: ÉM-Archívum
Mezőcsát – Rosszul rajtolt a Mező­csát, de pánikról szó sincs a város focicsapatának háza táján.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság Közép csoportjának utolsó helyezettje egyelőre nulla pontos. A Mezőcsát Városi Tömegsport Sport­egyesület csapata mind az öt mérkőzését elveszítette, és a 3-25-ös gólkülönbsége sem szívderítő, Nagy Zoltán edző azonban megőrizte higgadtságát.

Rövid felkészülés

– Már a megyei III. osztályra készültünk… – kezdte Nagy Zoltán, aki erre a szezonra vállalta el az együttes szakmai munkájának irányítását, aztán majd meglátja. – Már azt nézegettük, hogy fiataljaink közül kiket fogunk a felnőttek közé vezényelni, aztán felkértek minket a megyei II. osztályú szereplésre. Ettől a pillanattól kezdve egy más felnőttcsapat építésébe fogtunk, és közben azért igyekeztünk magunkhoz édesgetni a helyi tehetségeket. Nagyon rövid ideig tartott a felkészülésünk, mindössze két hetet dolgoztunk, keretünk tagjai heti három edzésen vettek részt. Tizenkilencen vagyunk, és bár átlagéletkorunk eléri a huszonnyolc esztendőt, most próbáljuk utolérni önmagunkat. A társaság egyik felét mezőcsátiak alkotják, másik részét pedig környékbeliek képezik, de azt hiszem, hogy ez mindenhol így van.

Előretekintenek

Mivel az idény kezdete előtt a Bükkábrány visszalépett, a csoportból így nem lesz kieső – ez is hozzájárult ahhoz, hogy a mezőcsátiaknak nem ment el a kedvük a folytatástól.

– A sajátosságokat figyelembe véve klubunk vezetősége nem rakott ránk semmilyen terhet – folytatta Nagy Zoltán. – Nem gondolkozunk sem pontban, sem helyezésben, így nem kell a táblázatot fürkésznünk és nem fogunk remegő lábakkal pályára lépni. Pályánk jó állapotban van, a tárgyi feltételeinkre sem érkezett még panasz a csapatoktól, vagy a játékvezetőktől, ezért csak anyagilag kell a kondícióinkon javítanunk, de a mondás szerint a pénzből soha nincs elég.

Az edzőnek szóba hoztuk a Közép csoport színvonalát és az esélyekről is érdeklődtünk, és ebben a témában a trénertől ezt a választ kaptuk:

– A Bükkzsérc vállalta a megyei egyes szereplést, a legkiemelkedőbb együttesnek így búcsút intettünk. Megítélésem szerint a Sajószöged kiemelkedik a mezőnyből, a végelszámolásba azonban beleszólhat a Tiszakeszi és akár a fiatal, lelkes erőkből álló Mezőkeresztes is. A Harsánnyal éppen a múlt héten játszottunk és vendégként 4-0-ra kikaptunk. Úgy gondolom, hogy a pillanatnyilag negyedik Harsány elsősorban otthoni környezetben lesz veszélyes mindenkire. A nívót az eddigiek alapján jó közepesnek minősítem, persze még sok van hátra. Az biztos, hogy a minél jobb szerepléshez mindenkinek a hazai pontokat kell megfognia.

ÉM-KT


A nyolcadikban kapnak szünnapot

A Mezőcsáti VTSE még nem volt szabadnapos, a csapat a nyolcadik fordulóban kap szünetet. Előtte a középmezőnyben tanyázó mezőnagymihályiakat fogadja, majd az ugyancsak közepes tibolddaróciakhoz utazik.