Nincs nyugalom, újabb iskolai panaszok jöttek

Nincs nyugalom, újabb iskolai panaszok jöttek
Miskolc – A tanárok szerint a helyettesítésért jár a túlórapénz, a gyakorlathoz pedig az anyag.

Az egyik szakképzéssel foglalkozó, megyénkbeli középiskola tanára számolt be az Észak-Magyarországnak arról, hogy szeptember óta nem kapta meg a diákok gyakorlati képzéséhez szükséges anyagot. Ezért azt saját pénzéből vásárolta meg. A tanár kérte, nevét és az iskola nevét se írjuk meg, mert a sajtónak nem nyilatkozhat. Hozzátette: azt remélte, hogyha a szakközép- és szakiskolák átkerülnek a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz, akkor jobb lesz a helyzet az intézmény működése terén.

Egy másik pedagógus pedig azt sérelmezte (szintén az egyik szakközépiskolából), hogyha egy kolléga betegsége miatt túlóráznia kell, akkor ezért a túlóráért semmiféle pluszpénzt nem kap, pedig úgy tudja, hogy a helyettesítésért ez járna neki.

Megkapták

Mint arról többször is írtunk, a szakképzéssel foglalkozó középiskolák nyáron a Nemzetgazdasági Minisztérium fenntartásába kerültek. A minisztérium úgynevezett szakképzési centrumokat hozott létre, megyénkben hármat. Az egyik szakképzési centrum szakértőjének vetettük fel a problémákat, aki szívesen válaszolt kérdéseinkre, de ő is azt kérte, hogy nevét ne írjuk meg.
Mint mondta, a szakképzéshez szükséges anyag- és eszközigényüket az iskolák nyáron nyújtották be, amit augusztus végén meg is kaptak az igényelt tisztító- és irodaszerekkel együtt. Azóta már a következő félévre vonatkozó igénylés is megtörtént. A szükséges anyagokat a szakképzési centrumok egy tételben rendelik meg, ha szükséges, lefolytatják a közbeszerzési eljárást is. A szakértő szerint jelen esetben arról lehet szó, hogy esetleg az iskola vezetője nem igényelte meg a szükséges anyagot.

Elrendelt túlóra

A túlórákkal kapcsolatban a szakértő kifejtette: kevesen ismerik azt a jogszabályt, hogy létezik az úgynevezett elrendelt túlóra, amiért nem jár külön juttatás. Ez azt jelenti, hogy az iskola vezetője a pedagógust beoszthatja helyettesítésre maximum egy hónap időtartamra és maximum havi 8 órára úgy, hogy a tanár összes órája ne legyen több heti 32 óránál. Ha a helyettesítés időtartama hosszabbra nyúlik, vagy a a pedagógusnak több órát kell helyettesítenie, akkor jár a túlórapénz. De ebben az esetben is csak akkor, ha a heti 26 órát meghaladja a megtartott tanítási óráinak a száma.

A szakértő azt javasolja a pedagógusoknak, hogy ha valamilyen problémájuk akad, akkor forduljanak az iskola vezetőjéhez vagy az illető szakképzési centrum főigazgatójához.

– Hegyi Erika –


Évi több százezer forint

A túlórákkal kapcsolatban megkérdeztük Bodolay Zoltánt, a Pedagógusok Szakszervezetének megyei elnökét is. Mint mondta, az úgynevezett elrendelt túlóra valóban létezik, és ezért tényleg nem jár külön juttatás, de a legfőbb probléma az, hogy az ezen felüli túlórát sem fizetik ki az iskolákban. Mégpedig azért, mert ezek a túlórák nem szerepelnek a munkaidő-nyilvántartásban. A pedagógusok pedig ezt nem forszírozzák, mert lojálisak a saját iskolájukkal szemben. A ki nem fizetett túlóradíj évi több száz ezer forint is lehet egy pedagógus esetében, tette hozzá az érdekvédő.



Sporthírek