Nincs mese, otthon is tanulni kell

A szülők, de sok tanár szerint is sok a teher a gyerekeken az iskolában. A fotó illusztráció!
A szülők, de sok tanár szerint is sok a teher a gyerekeken az iskolában. A fotó illusztráció! - © Fotó: ÉM
Borsod-Abaúj-Zemplén – A szülői egyesület szerint az otthoni házi feladat sérti az emberi jogok méltóságát.

„Házi feladat adásának a délután 4 óráig nyitva tartó általános iskolában nincs jogi alapja, mivel a tanuló az egész napos iskolai idő alatt készül fel a következő tanítási napokra” – írta közleményében nemrégiben a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE). Hozzátették: az új Nemzeti alaptanterv és a köznevelési törvény már nem ismeri a házi feladat fogalmát.

Estig tanulás

Ehhez képest a szülők arról számoltak be lapunknak, hogy amióta iskolás a gyerekük, vége a családi délutánoknak a tanulás miatt. Veronikának 3 gyermeke van, közülük a legidősebb iskolás. Jól megy neki az iskola, csak kicsit lassú, és sokáig nem tud egy dologra koncentrálni. Ezért aztán az estébe nyúló délutánok tanulással telnek.

– A két kisebb gyermekemre a nagymama vigyáz, amikor én a naggyal foglalkozom, de persze a kicsik jogosan követelik, hogy rájuk is figyeljek. Az iskola miatt azonban vége a sétálós, mesélős, játszós délutánoknak – panaszolja Veronika, aki kérte, teljes nevét ne írjuk meg, mert nem szeretne konfliktust az iskolával.

Szintén csak a keresztnevét adta Zsolt, akinek egy ötödikes és egy óvodás kisfia van. Mint mondta, nagy fia rendszeresen úgy megy haza az iskolából, hogy nem tanulta meg az anyagot. Legalább egy órát még foglalkozni kell vele otthon, ha pedig matekdolgozatra készül, elviszik egy tanárhoz, aki 2 óra alatt felkészíti. Az édesapa szerint nem lehet az iskolában mindent megtanulni, a pedagógusnak pedig nincs annyi ideje, hogy mindenkitől kikérdezzen mindent, legfeljebb megnézi, hogy megírták-e a gyerekek a házi feladatot. De ugye a tanulás nem csak írásbeli feladatokból áll. Ám, ha otthon nem foglalkoznának a gyerekkel, csak hármasai lennének, ami viszont a továbbtanuláshoz nem elég.

Csak az írásbelit

Iskolavezetőket is megkérdeztünk a témában, akik szintén azt mondták, szükség van még az otthoni tanulásra.

– Az iskolában délután a gyerekek az írásbelit tudják elkészíteni, ha azonban valamivel lemaradnak, vagy még gyakorlásra van szükségük, az otthonra marad – mondta lapunknak Ráski Lászlóné, a Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola igazgatóhelyettese. Hozzátette: sok diákjuk jár délután szakkörre, zeneórákra, ilyenkor az írásbelit is otthon kell befejezni. Tudják ők is, hogy sok a teher a gyerekeken, azért a pedagógusok egyeztetnek egymással. Ha például matekból új anyagot vettek, és nehéz a házi, akkor a magyartanár kevesebb feladatot ad.

A szalaszendi Körzeti Általános Iskola igazgatója, Baratiné Váradi Szilvia úgy látja, ha valamivel kevesebb lenne a tananyag, és lassabban lehetne haladni, akkor csökkenhetne a gyerekek terhe. Az iskola hátrányos helyzetű tanulókat is nevel, és bizony vannak olyanok közöttük, akiknek otthon nem tudnak segítséget nyújtani a szülők a tanulásban.

– Iskolánk azonban szerencsés helyzetben van abból a szempontból, hogy pályázatok útján családmentorok, roma mentorok és pedagógiai asszisztensek segítik a munkánkat. Ők sokat tesznek azért, hogy a lemaradók felzárkózhassanak – jelezte az igazgató, majd hangsúlyozta: az osztályfőnökök minden gyerekhez elmennek családlátogatásra, így ismerik az otthoni körülményeket. Persze előfordul olyan is, hogy a pedagógust nem engedik be a szülők – jegyezte meg az igazgató.

– Hegyi Erika –

Az emberi méltóságért

A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete álláspontja szerint a 8–16 óráig nyitva tartó általános iskolában a szóbeli és írásbeli házi feladat feladása indokolatlan és ésszerűtlen, ezért sérti a tanulók emberi méltóságát. Ha nincs elég idő az előírt tananyag megtanulására és begyakorlására a 16 óráig nyitva tartó általános iskolában, akkor csökkenteni kell a tananyagot.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s