Nincs határa a gyógyító tevékenységnek Miskolcon

Nincs határa a gyógyító tevékenységnek Miskolcon
© Fotó: Megyei Kórház
Miskolc – Közös teleradiológiai fejlesztést valósított meg a borsod megyei kórház a királyhelmeci városi intézménnyel.

Szombaton közös, zárókonferenciát tartottak a miskolci intézményben, amelyet megelőzően sajtótájékoztatón ismertették a 430 euró összköltségvetésű fejlesztés részleteit, amelyet a két intézmény együttműködésben valósított meg.

Fejlesztették a rendszert

Az Interreg V-A Szlovákia – Magyarország Együttműködési Program részeként valósult meg a közös pályázat. Ennek köszönhetően a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház, valamint a Szlovákiai Nemocnica s poliklinikou n.o. Kráľovský Chlmec (Királyhelmeci Városi Kórház) közösen mintegy 430 ezer euró összköltségvetésű fejlesztést valósított meg. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban történt fejlesztések összege több mint 280 ezer euró.

A projekt fő célja a miskolci székhelyű megyei kórház és a királyhelmeci városi kórház határon átnyúló szakmai együttműködésének javítása volt, azaz közös partnerség kialakítása a radiológiai szakterületen a távleletezés fejlesztésével.

Fotó: Megyei Kórház ©

A fejlesztés részeként Miskolcon a már meglévő PACS (Picture Archiving and Communication System) rendszer fejlesztéséhez, míg Királyhelemcen a PACS rendszer bevezetéséhez szükséges informatikai hardver, valamint szoftver elemeket szereztek be. A PACS egy olyan technológia, amely képes kezelni, archiválni, megjeleníteni és megosztani a képi dokumentációt, például a röntgen, a mágneses rezonancia és a CT képeket.

A projekt során egyebek mellett tíz workshopot és egy szakkonferenciát is szerveztek, amelyek jelentősen emelték az alkalmazottak képzettségét a radiológia területén.

A teleradiológia fejlesztésével lehetőség nyílik a felek között a határon átnyúló szakmai kapcsolatok támogatására, konzultációra, tapasztalatcserére és együttműködésre.

Az országban egyedülálló módon

Dr. Révész János, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója hangsúlyozta: Északkelet-Magyarország legnagyobb egészségügyi szolgáltatójaként kiemelt fontosságú a radiológiai ellátás működése, mivel mind a sebészeti szakmák, mind a daganatos betegek ellátásának területén ennek diagnosztikai eredménye határozza meg a páciens további ellátását.

Fotó: Kozma István ©

Hozzátéve, a kapacitások bővítésére törekszenek: így a Sugárterápiás Centrumban üzembeállítandó CT szimulátor beszerzése lehetőséget teremt ahhoz, hogy az országban egyedülállóként ez kettős funkciót töltsön be, egyszerre segítse a sugárterápiás tervezés folyamatát és diagnosztikai üzemmódban is alkalmazható legyen.

„Célunk, hogy ne csupán a technológiát, hanem az orvosi tudásanyagot is fejlesszük, és konzultációs lehetőséget biztosítsunk a társintézmények számára, immáron nem csupán Magyarországon, hanem a határokon átívelően is” – mondta a főigazgató megjegyezve: bízik abban, hogy ezen együttműködés mind a betegek, mind pedig a személyzet számára jól prosperáló lesz.

Dr. Tóth István, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház orvosigazgató-helyettese kifejtette: ezzel a technikával a képleletezés a világon bárhol lehetséges. A királyhelmeci munkatársak ennek a projektnek a részeként szerezték be a megfelelő hardver, szoftver eszközöket, a Borsod megyei kollégák pedig részt vettek ennek a műveletnek, munkának a kiépítésében.

Modernizálás és gyorsítás

Klára Hencelová, a Királyhelmeci Városi Kórház igazgatója elmondta: 2016-ban indult a határon átívelő kezdeményezés. A királyhelmeci egészségügyi intézmény egy 60 ezres körzetű kórház, csaknem 140 ággyal. Eddig nem rendelkeztek számítógépes tomográffal, 55 év után ez az első ilyen készülék. Az internetes „lelet-utaztatással“ pedig lehetőség van az eredmények közvetlen – magas szintű – kiértékelésére, valamint tapasztalatcserére.

Fotó: Kozma István ©

Dr. Kostyál László, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Képalkotó Diagnosztikai Centrumának osztályvezető főorvosa hangsúlyozta: a szlovák részről nagyobb beruházást jelentett a projekt, „ugyanis ők egy új gépet, egy teljesen új technikát kaptak”, a Borsod megyei egészségügyi intézményben a már meglévő technikának a modernizálása és a felgyorsítása volt a cél, ennek részeként készült 13 új leletező állomás az osztályra.

A fejlesztésnek köszönhetően a képek gyorsan „lejönnek”, azonnal megtekinthetők. Nagyon fontos lenne, hogy a szlovák munkatársak itt – Miskolcon – is gyakorlatot, tudásanyagot szerezzenek, hiszen a megyei kórházban naponta mintegy 130 CT vizsgálat történik, ott pedig 10-15. Eddig mintegy 60-80 leletanyag érkezett Királyhelmecről, itt nem is a mennyiség, hanem a képek minősége, felbontása volt a fontos, hogy kiváló, tökéletesen kiértékelhető legyen valamennyi – tette hozzá.

ÉM