NGM: ismét Magyarországon bővült legjobban a foglalkoztatás

Akt.:
Budapest, 2014. szeptember 13., szombat (MTI) – Az európai uniós tagállamok közül Magyarországon nőtt a legjobban, 3,1 százalékkal a foglalkoztatás 2014 második negyedévében az előző év azonos időszakához képest – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szombaton az MTI-vel, reagálva az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat friss adataira.

Az NGM közleményében idézték Szalai Piroskát, a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős volt miniszteri biztost, aki kiemelte: ez a növekedés négy és félszer akkora, mint az uniós átlag. A rangsort az idei év mindkét negyedévében Magyarország vezeti e területen éppúgy, mint a munkanélküliség csökkenésében – tette hozzá.

Az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint a múlt év hasonló időszakához viszonyítva már 18 országban nő, és csupán 5-ben csökken a foglalkoztatás. Az Európai Unió 28 országának átlagos növekedése 0,7 százalék, míg az euroövezetben 0,4 százalék volt. Ebben az időszakban a legjelentősebb mértékben, 3,1 százalékkal Magyarországon bővült a foglalkoztatottak létszáma, amelyet Nagy-Britannia követ 2,7, illetve Málta 2,6 százalékkal.

Az uniós foglalkoztatás az idei év első negyedévében emelkedett először, korábban stagnált, illetve csökkent még.

Szalai Piroska emlékeztetett, hogy Magyarország nemcsak a foglalkoztatás bővülési rangsorban a legjobb, hanem a munkanélküliség csökkenésében is. Az egyes országok friss női adatait még nem hozták külön nyilvánosságra ugyan, de valószínű, hogy a nők is a legjobb értéket tudhatják maguknak, épp úgy, mint az első negyedévben.

A volt miniszteri biztos úgy vélekedett, hogy a foglalkoztatás növekedésében jelentős szerepe van a munkahelyvédelmi akció járulékkedvezményeinek, valamint a gyed extra programnak. Az idén már a gyed megtartása mellett munkát is vállalhatnak a kisgyermekes nők – hívta fel a figyelmet.

– MTI –



Dominika, a nap szépe

Dominika debreceni diáklány, már többször vett részt nap szépe fotózáson. Szerinte ez egy remek lehetőség kipróbálni, milyen a kamera előtti világ.
tovább »






hirdetés