BOON - Sport - NB III.

2017.07.15. 11:14

Tállya KSE: Egy ideig idegen lesz az otthon

Tállya - A tállyaiak célja ugyanaz lesz, mint korábban: szeretnének bennmaradni az NB III-ban.

Tállya - A tállyaiak célja ugyanaz lesz, mint korábban: szeretnének bennmaradni az NB III-ban.

A múlt csütörtökön elkezdte és a héten folytatja a felkészülést a 2017/2018-as bajnoki idényre a Tállya KSE NB III-as labdarúgócsapata. A hegyaljaiak 2015-ben kerültek fel a harmadosztályba, ahol előbb a 13., míg legutóbb a 7. helyen zártak.

– A biztos bennmaradás elérése lesz ismét a cél – kezdte nyilatkozatát Pachinger János, a tállyaiak szakvezetője, aki arra a felvetésre, hogy a jelek szerint marad, az alábbiakat válaszolta: – A vezetőség megkért a munka folytatására, és én szívesen csinálom. Persze, a privát munkám behatárolja a dolgokat, de eddig is próbáltam úgy szervezni az életem, hogy erre is, arra is jusson megfelelő idő.

Vélhetően Cigándon

A tréner munkaszervezését és a csapat életét is nagyban befolyásolja, hogy májusban elkezdték a pályájuk rekonstruk­cióját, így az ősszel a hazai összecsapásaik közül jó párat idegenben fognak megvívni, a jelek szerint Cigándon. Egyébként a talajmunkák befejeződtek, innentől kezdve következhet a körülbelül 40 milliós beruházás újabb szakasza, a gyepesítés. Az egyesületnél úgy prognosztizálnak, hogy 6–8 héten belül, vagyis legkésőbb szeptember közepén hazatérhet a csapat.

– Ha azt nézem, hogy ezt a pályát már régóta fel kellett volna újítani, akkor örülünk annak, hogy végre megcsinálják, hiszen nálunk csak ez az egy játéktér van, mindenki ezt használja – folytatta Pachinger János. – Albérletben Abaújszántón vagyunk, itt, az egyik iskola pályáján csináljuk a foglalkozásokat, és bár magát az érdemi munkát nem befolyásolja az ideiglenes költözés, azért több szervezést igényel. Logisztikát, ami a munkába járó játékosokat is megviselheti, de mondom: ez már elkerülhetetlen volt.

Kiegyenlített lesz

Fontos tudnivaló, hogy az előző bajnokságban még 3×18 együttes alkotta az NB III mezőnyét, a most, az augusztus 12-én kezdődő pontvadászatban azonban csoportonként már csak 16-16 alakulat fog harcolni egymással – vagyis 3-3 kieső lesz jövő júniusban.

– Én a Jászberény, Salgótarján, Monor hármast várom az elejére, de amint hallom, halljuk, az újoncok is keményen erősítenek, úgyhogy akár még meglepetés is lehet a végén. Mindebből kiindulva az leszűrhető, hogy egy kiegyenlített bajnokságnak nézünk elébe – jelentette ki Pachinger János.

A szakember érdeklődésünkre elárulta, hogy a korábbi élvonalbeli futballista, az egyik húzóember, Lippai Ákos a továbbiakban is a Tállya KSE szerelésében fut majd ki a pályára, ugyanakkor Tóth Szabolcs Kazincbarcikán kezdte a felkészülést (a héten dőlhet el a sorsa), és pillanatnyilag Galambos Norbert helyzete sem tisztázott.

– A keretünket többnyire rutinosabb labdarúgók alkotják, amihez taktikai értelemben is igazodni kell – állította Pachinger János. – Van egy játékunk, de persze az ember igyekszik mindig alakítani rajta, újítani, előrébb lépni. Nem titok, a lehetőségeink anyagi téren korlátozottak, így most is csak 17 mezőnyjátékossal és 2 kapussal tudunk majd dolgozni, nekiindulni a bajnokságnak. Reméljük, bízunk abban, hogy elkerülnek bennünket a sérülések, eltiltások, vagy lega­lábbis nem lesz ezekből sok.

[related-post post_id="3549776"]

A Tállya KSE felkészülési mérkőzései

1. Július 15. (szombat), 10.00: Putnok FC – Tállya KSE

2. Július 19. (szerda), 18.00: Kazincbarcikai SC – Tállya KSE

3. Július 22. (szombat), 09.30: Tállya KSE – MFK Roznava (Abaújszántón)

4. Július 26. (szerda), 18.00: Termálfürdő Tiszaújváros FC – Tállya KSE

5. Július 29. (szombat), 10.00?: Nyírbátori FC – Tállya KSE

6. Augusztus 2. (szerda), 18.00: Mádi FC – Tállya KSE

7. Augusztus 4. (péntek), 18.30: BTE Edelény – Tállya KSE


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!