Nézőpont: Viszlát, dugók?

Hajdu Mariann
Hajdu Mariann
Most, hogy átadták az utat a Szinvaparknál, kezd emberibb képe lenni a miskolci belvárosnak. Hajdu Mariann jegyzete.

Pénteken délután már kevesebb volt a dugó, legalábbis ezen a környéken, és a járókelők is (hiszem, hogy nem csak a kezdődő hétvége miatt) nyugisabbak voltak. Aztán (örülhetünk) hamarosan itt a folytatás, végéhez közeledik ugyanis a villamosprojekt munkálatainak mostani szakasza. A napokban átadják a Malomszög, Ilona utcákat is a forgalomnak, és a Szentpálin is könnyebben haladhatnak át az autók – a tervek szerint – a jövő hét végétől. Mindenképpen jó hírek ezek, hiszen az utóbbi időben egyre nőtt a türelmetlen autósok száma, főleg mióta elkezdődött az iskola. Egymást érték a dugók, nem volt egyedi eset, ha az alig tíz perces utat 40 perc alatt tudta csak megtenni az autós.

Most úgy tűnik, enyhíthet a mindennapos belvárosi kellemetlenségeken a munkálatok befejezése.

De azért ne legyenek illúzióink: nem jön el a Kánaán. Az autók száma nő, az utak száma viszont nem, vagyis az igazi megoldást csak az hozhatná meg, ha egyre többen tennék le az autóikat, legalábbis a belvárosban. Erre kínálna megoldást a (most) megújuló hiperszuper villamos. Legyenek illúzióink?

– Hajdu Mariann –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s