No, de ne szomorkodjunk, vigasztalódjunk azzal, hogy a villamosfejlesztési projekt egyik fele nagyjából elkészült.
Megújult a pálya, és hosszabb is lett, az utasok pedig már az első nap felfedezték maguknak a villamost a Hegyalja utcán is, ahol pedig ezelőtt soha nem csilingelt síneken közlekedő jármű. A csilingelés eltévesztettem, csikorgást vagy nyikorgást kellett volna írnom, de a felső-majláthi lakótelepen élők reménykednek, hogy ez a gond is megoldódik egyszer. Túl vagyunk sok-sok vitán, hibajavításon, fakivágáson és –ültetésen, a beton félgömbök elátkozásán és az egy sáv kétsávosításán is. A villamos új szakasza pedig most vizsgázik. Ha ismét olcsóbb lesz a benzin, és újra sokan járnak kocsival, kiderül, mekkora dugót képes okozni az Árpád utcai úgynevezett „szűkület”. De ne legyünk ünneprontók! Ha nem is zöld és nem is nyíl, de azért a miénk. Úgy hívják, miskolci vilinger.
Hegyi Erika