Utcán

Akt.:
Utcán
Változatlanul nem látni, hogy mindenki belátná, milyen felelősséggel jár a történet szereplőjének lenni. Bujdos Attila írása.

„Több száz tanár nem tartott órát szerda reggel Magyarországon, hogy így tiltakozzon a hivatalos oktatáspolitika ellen. A tanárok követelik a szabad tankönyvválasztást, több oktatási célú forrást, valamint hogy kevesebb bürokratikus teher háruljon rájuk, és kevesebb időt kelljen a tanulóknak az iskolában tölteniük”. A New York Times foglalta össze így az olvasói számára a hazai oktatásügy aktuális fejleményét.

Ismerni további nyilatkozatokat. Az illetékes államtitkár a tárgyalóasztalnál látná szívesen a tanárok képviselőit. De nem annál, ahol a tanárok képviselői látnák szívesen az oktatási kormányzat képviselőit. A nagyobbik kormánypárt politikai akciónak bélyegezi a szerdai polgári engedetlenséget. Melynek szervezői viszont arra hívják fel a figyelmet: országszerte legalább tizenötezren fejezték ki az elégedetlenségüket mindazzal kapcsolatban, ami eddig történt.

Szóval, valahogyan mindenki reagál. Valamire. Változatlanul nem világos viszont, mi lesz ebből. Változatlanul nem látni, hogy mindenki belátná, milyen felelősséggel jár a történet szereplőjének lenni.

Például lehet ugyan rövid távú érdek a saját szavazók hergelése azzal, hogy ez nettó politikai ügy, és még szép, hogy nem szabad engedni, de ezzel a megoldással egyre kevésbé lehet elspórolni a választ, hogy miért és hogyan lett az. Hogy akkor is lett volna-e politikai akció, ha a miskolci Herman Gimnázium nevelőtestülete levelére nem két hónap hallgatással felel az oktatási kormányzat, hanem a rendszer alkalmasnak mutatkozott volna bármiféle érdemi reakcióra. Például a változásról való tárgyalásra. Ma, amikor észrevehető számú kormányoldali politikus beszél az oktatási rendszer hibáiról, meglehet, hagyni kellene a lekicsinylő beszédet, pláne, hogy látni való: a kormányzat reakciója vitte az utcára és tartja ott az embereket.

Létezik ugyanis világos cél, és ez több mint a presztízsveszteséggel járó kockázatok vállalása: senki nem adhatná alább a huszonegyedik századi követelményeknek megfelelő, hasznos és piacképes tudást adni alkalmas iskolarendszer megteremtésénél. A jövő szempontjából nem igazán sok ennél fontosabbat tudnánk megnevezni. Lehet-e komolyan gondolni, hogy ebből a munkából kihagyhatóak a pedagógus szakma képviselői (miként az az elmúlt öt évben történt)? Ha nem lehet ilyet komolyan gondolni, megnevezhető a felelőssége, aki megtehetné, mégsem keresi a módját, miként tehetné a jövőkeresés részévé, amit ma az utcáról tesznek hozzá.

– Bujdos Attila –