Nézőpont: Ünneprontás

Nézőpont: Ünneprontás
Elkezdődött az operafesztivál, tart a prolivá rosozás az interneten. Kinek mi jut az eszébe.  Bujdos Attila jegyzete.

Ez a szép egyébként a sokszínűségben: a gondolatok sokfélesége. És csak sajnálhatjuk, ha ez a sokféleség – mint most – nem mindig a szerteágazó gondolkodásból szökken szárba, kár, ha az önmeghatározásban az ilyenek vagyunk opciója eleve kizárja az olyanok is vagyunk lehetőségét. Már hogy ha prolik vagyunk, akkor prolik vagyunk (nem pedig például polgárok is), minek nekünk az opera.

Miskolc egyébként természetesen proliváros is. Akik kételkednek ebben, vegyék szemügyre az egyedi gépgyárat, a termelés öntöttvas oszlopú, ácsolt mennyezetű templomát – az ipar nem azonos a tömeggyártás lélekölő, az emberi kiteljesedést megakadályozó robotjával. Az ipar – bármi legyen is a hozzá való viszonyunk – maga is: kultúra. Kultúrát kultúrával szembeállítani nem tűnik túl termékeny megközelítésnek.

A gyár, persze ma elsősorban holdbéli táj. Adja magát, hogy úgy nézzük: akik ezt építették és életben tartották, aligha gondolhatták, egyszer ennek is vége szakad, hogy valamit kellene vele kezdeni, új értelmet adni ennek az egésznek, vagy rábízni végleg az enyészetre. Tegye a dolgát.

Van ilyen is: az ember feladja, valahogy realistává lesz az idők folyamán, számol a lehetőségeivel, és nem látja értelmét küzdeni a nála hatalmasabb erőkkel.

Van, hogy nem tehet mást: küzd. Én az ilyesmit nem szimpla dacnak és konokságnak érzem, de szükségszerűnek is. Ez az ő élete (a mi életünk), kezdeni kell vele valamit, vissza kell venni a kezdeményezést a történelemtől, ami hol polgárvárost, hol iparvárost, hol iskolavárost, hol a semmiben hányódó települést csinál ebből a lakott helyből.

Éppen operát álmodni egy város jobb sorsának – kell hozzá képzelőerő. Van rá tíz év bizonyosságunk, hogy teremtő a képzelet.

A jelennel kapcsolatos érzéseink leírására talán ezért sem elégséges az a „sajnálom”, amit sokaktól hallunk: kevesebb jut a kultúrára. Mindenhol ez van, szegényebb a fesztivál is. Az igazi kérdés, hogy mi következik a szűkösségből, mi jön a szűkösség után? Van-e sokkal több lehetőségünk, mint ragaszkodni ahhoz, ami megvan, arra építeni valami lakható jövőt, vagy elengedni ezt is, és rábízni az utánunk jövőkre, ne igazán gondolhassanak mást rólunk: akartunk, csak nem nagyon sikerült nekünk.

– Bujdos Attila –

bujdos@inform.hu



A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s