Többnyire és minden

Akt.:
Többnyire és minden
Emlékszel? Ezerkilencszáznyolcvanvalahányban volt. A Kisavason voltunk – igen, jártunk arrafelé többször, sokszor –, talán Pista bácsi pincéjében. Pénzre kártyáztunk, bár soha nem tudtam, és pénzünk se volt. Az öreg hozott zsíros kenyeret, az ízlett a legjobban. Utólag bevallom, soha nem voltam nagy borivó, másfél éve pedig egyáltalán nem érdekel az alkohol. De jó volt! Itt van a számban az a savanykás íz. Juhász-Léhi István írása.

Persze tizenévesen többnyire minden jó volt. A semmiből, bárhol jól éreztük magunkat. Szóval Pista bácsinál nagyon sok bort ittál jó hangulatban, aztán késő lett és nehezen jártál, nem kertelek. Kértél: „Tjjjónikám! Egy zsjebkendőőő naaaggggyon kelllleeenneee…” – mondtad, miközben megcsillant a macskakövön a félhomály.

A bor, az volt a ludas, vagy savas. Nem is tudom, ám végül a saját, terítő méretű anyagzsebkendőd volt a segítség.

Hetekkel később a nappalitokban vártalak, miközben édesanyád vasalt. Utólag tisztára olyan, mint egy fekete-fehér Fellini-film kockái. A többiek már kint bagóztak a lépcsőnél, be voltak sózva, mentünk volna sörözni.

Kemény harmadikos gimisek. „Fiam! Nem tudod, hol van az a szép zsebkendő?” – szólt utánunk édesanyád.

Juhász-Léhi István








hirdetés