Tisztelet a mestereknek

Akt.:
Tisztelet a mestereknek
© Fotó: Derencsényi István
Mi, sportért rajongók szeretjük feleleveníteni magunkban újra meg újra a nagy győzelmeket, amikor hazánk a sportpályán, a rekortánon, a jégen vagy éppen a medencében móresre tanította a világot. S nálunk, mint tudjuk, az olimpiai bajnoki cím az etalon. Hála Istennek, ezen a téren elkényeztettek bennünket a magyar vízilabda-válogatott tagjai az utóbbi években, évtizedekben. Tamás Nándor írása.

Vegyük csak sorra a zsinórban megnyert három ötkarikás játékok pólóküzdelmeit! Szerintem sokan vagyunk ezzel úgy, hogy pontosan emlékszünk, hol és kikkel szurkoltuk ki az aranyérmeket.

A 2000-es, Sydney-ben rendezett finálét magyar idő szerint vasárnap reggel rendezték, az előző napi bulitól még kótyagos fejjel, ágyban fekve néztem végig, amint tönkre verjük az oroszokat.

Négy esztendővel később már nem voltam ennyire óvatos duhaj, a krimibe illő izgalmakat hozó döntőt a cimboráimmal izgultuk végig egy „könyvtárban”, majd a meccset lezáró dudaszót követően fejest ugrottam egy virágágyásba. Túléltem, a virágok majdnem mindegyike is.

2008-ban higgadtan, a fiúkban sziklaszilárdan bízva néztem végig, amint tripláznak a Kemény-legények.

S hogy másokban is ilyen élénken él azoknak a meccseknek minden pillanata, s körítése, azt mi sem példázza jobban, mint a masters-vb-n tapasztaltak. A mi pólósaink filmsztárokat megszégyenítő népszerűségnek örvendenek a mai napig. Mert megérdemlik.

– Tamás Nándor –








hirdet�s