Nézőpont: Tiéd

Akt.:
A miskolci Erzsébet tér
A miskolci Erzsébet tér - © Fotó: facebook.com/eszakmo
Ma van a város napja. Szeretünk, Miskolc! Bujdos Attila írása.

Leszállni a vonatról, hóesésben, negyven éve. Idegen táj. Az első benyomások. A város szaga. Fehér utcák, esti sárgás fény. Teljesen személytelen még: lehetnél bárhol. Mégis: pontosan itt vagy. Itt élsz ezután.

És akkor: mi benne az otthonos. Az ember keresni kezd. Összerak magának egy várost. Megtalálja, hol lassan, hol még lassabban, mint az életben bármit, addig nem volt tárgyakból, ismeretlen zugokból, saját élményekből, hangulatokból, találkozásokból, mások magyarázataiból. Semmibe hulló, és az idők próbáját kiálló barátságokból.

A látás képessége ez. A meglátásé.

Tér és idő végességében ráérezni a végtelenre. Hogy vannak képként rögzült élmények, de végül, az egészről soha nincs egyetlen mutogatható kép. A feladat: elmesélni, ahogyan a parti homokot mossa a folyó vize, amíg csak van part, van folyó. És van, aki figyel, talán épp azért, hogy meséljen róla. Megérkeztél. Onnan is tudod, hogy az érzésben felismerni az elfogultságot – mind gyakoribb és határozottabb a kétely: akkor is tudnád-e szépnek látni, ha történetesen nem lenne már ennyire a tiéd. Ha nem szeretnéd. Így és ennyire. És hogy mi végre ez a nagy szeretet. Megérdemelt, magában létező, vagy szánni való önigazolás: az elfogadás magyarázata, ha már itt élünk. Úgy tudod és reméled is, nem az.

És persze érted a te részed és a közös összefüggéseit is: ahogyan te látod, az csak egyetlen szál valami furcsa szövedékben, még ha a számodra létező legfontosabb szál is. Hogy az egész: jellegében és méreteiben is sokkal inkább beláthatatlan, mint amilyen bonyolult nagyságot az ember belátni képes. Ismered a biztos pontot, amikor beléptél egy város történetébe, és nem szívesen, de gondolsz rá, amikor ez a történet a számodra véget ér majd. Amikor már nem számít az akarás, hiszen nem tudnál mesélni róla többé. És jelentőséggel bír, hogy ezt a várost nem egyszerűen szerezted, de kaptad is magadnak, és ebből csak kis rész, még ha a számodra legfontosabbként a saját Miskolc-részed is, amilyennek birtokodba vetted. A birtoklással magadra vetted a felelősséget (ha magadra vetted), hogy milyen lesz attól a perctől, amikor már nem lehet többé közöd hozzá. Lesz-e benne lehetőség és kínálat azoknak, akik azután jönnek. Csak rajtuk múlik-e majd, hogy szeretnek itt élni.

– Bujdos Attila – 








hirdetés