Nézőpont: Tekintélyes lépés

Orbán Viktor kedden Miskolcon járt
Orbán Viktor kedden Miskolcon járt - © Fotó: Ádám János
Ide tartozó tény továbbá az is, hogy az elmúlt negyedszázadban mostanában jut a legtöbb a kormányzati figyelemből erre a környékre. Bujdos Attila írása

Ezekkel a fejlesztésekkel Miskolc tekintélyes lépést tesz előre. A mondatot Orbán Viktortól idézem – a miniszterelnök a Mi Városunk polgármesterével írt alá a héten megállapodást, amelyben a kormány igen jelentős összeg elköltésére vállalt garanciát.

E szerint megépül a Miskolcot Kassával összekötő autópálya, ötszázra nő a térfigyelő kamerák száma, új, ezerhektáros ipari területet kap Miskolc, további fejlesztés következik a Diósgyőri várnál és a tapolcai strandfürdő területén.

A kormány ad, és most éppen nekünk, az valóban fontos fejlemény – az önerő a fejlődés számára sokkal rögösebb és rövidebb utakat képes csak kijelölni. Vagy csak a méla vágyakozást engedi meg: mi mindenre lennénk pedig képesek, ha lenne miből képeseknek lennünk rá. Kaptunk nem egy leckét már erről, az élettől. Ide tartozó tény továbbá az is, hogy az elmúlt negyedszázadban mostanában jut a legtöbb a kormányzati figyelemből erre a környékre. Ezt mindenképpen meg kell jegyeznünk.

Hogy a lépés hossza mennyire tekintélyes, hogyan és milyen irányba visz, milyen jövő ajtajába érkezünk el ezzel a tekintélyes lépéssel, annyi-e a dolgunk cserébe, hogy elfogadjunk, vagy vállaltunk-e valami ellenszolgáltatást is, ennek megértését segíthetnék a további kérdésekre érkező válaszok.

Ez egyébként ráadásul pont olyasmi, amiről nemcsak kellene, de lehetne is mesélni, kellő részletgazdagsággal: a történet láthatóvá tett elemeiben – az egyszerűség kedvéért mondjuk így: az ígéretekben – ott lakozik maga a siker, amelyre a közösség meglehetősen régóta szomjazik.

Olvasom a városháza levelét, a kérdéseinkre adott, csalódást keltően szűkszavú válasszal: „amint újabb fejlemények lesznek, természetesen hírt adunk róla.”

Hogy miért a hallgatás a részletekről, hogy miért nem lehet közünk hozzá, hogy mindez miért lett egyelőre a fantáziánkra bízva – gondoljunk, amire akarunk. Vagy ne gondoljunk arra, amire nem akarunk. Hogy vannak-e például részletek egyáltalán, vannak-e, akik tudják, hogy mikor, mire hasznosul a pénz, és hogy mikorra teljesedik be a maga valójában az örömünk, majd meglátjuk. Csak ki kell várni?

– Bujdos Attila –