Távol, Közel

Akt.:
Nem kapkodnánk a válasszal, mennyire lett volna jó a busz utasainak lenni, midőn dühös katalánok tartóztatták fel, hogy ráfessék, végtelenül elegük van a turizmusból, amiből élnek. Bármilyen nagy és bonyolult igazsággal szemben állhat egy egészen kicsiny igazság: mindennek van ára, és ezt nem akarják megfizetni. Bujdos Attila írása.

Mit is mondhatnánk mást, árnyalni a történteket: utazni szeretünk, fenyegetettségben élni viszont nem, a kalandvágyat sem pont ilyennek képzeljük, felpaprikázott helyiek karéjában, és hát ki tudja, mire fut ki egy éles helyzet, amíg biztosan vége nincs.

Plusz a tudat, hogy itt vagyunk, megnyitottuk szívünk és elménk a világ csodáira, és lám, nem kérnek belőlünk, tiszta tekintetű utazókból, vagy abból, ami velünk jár: minden határon túl, egyszerűen sok vagyunk már a helynek, melynek felfedezésére érkeztünk. Ezt sem nevezzük jó érzésnek mi, kiknek anyanyelve annyira gazdag, hogy képes különbséget tenni például a rideg „idegenforgalom” és a lélekkel teli „vendéglátás” között.

Nem ültünk egyébként a buszon, a híreket Barcelonától meglehetős távolságban olvassuk, olyan város lakóiként, amely magának gyakorta álmodik növekvő turizmust. Szép is lenne. Van hozzá akarásunk, büszkeségünk, megmutatni valóként emlegetett értékünk. Mi kellene még, hogy ez legyen a húzóágazatunk, honnan tudnánk. Nem szakmánk, lenne bár ötletünk.

Magunkra gondolunk, mindig ez a nóta vége. Bejárni a világot jó, megérezni valamit az emberiség szavak béklyóit nem tűrő végtelenségéből: nem lehetünk eléggé jelentéktelenek hozzá, hogy ne legyünk a része, ha egyszer az vagyunk. És most végre az Egész felé vetjük tekintetünk.

Mennyi élményt kínál, és nem tölt el kudarccal rá gondolni, ha történelmi, földrajzi, emberi távolságaival teljes egészében mégis birtokba vehetetlen. Nemcsak a hely vonz, de a hogyan is – mennyi mindenhol, mennyiféle életet élhetnél. Van, hogy csak direkt ezt figyeled, letérsz a főcsapásról, mellékutcákban bolyongsz, keresed a találkozásokat, a másféle tapasztalást. Látsz valamit, amit addig nem, és más leszel, ha ugyanaz maradsz is. De akkor már jobb, ha nem maradsz ugyanaz.

Észreveszed a különbségeket – nemcsak az idegenséget, de hogy van megoldás mindenre. Odahaza évtizedekig görcsöl a város – legyen főtere, ne legyen. Távol ettől kilépsz az utcára, és máris elvarázsol, terek és terek, úgy épül a hely, legyen hol találkozni. Régi és új. Őriz és fejleszt – biztatja és engedi az alkotó képzeletet, hol mit, és mennyire mutat: lagúnából kinyúló, a süllyedő várost megtartani kész kezeket, a ma képzőművészeti gondolkodását, flamingóvá hajlított fegyvereket, szárnyakkal felszerelt, mozdulni képtelen kubai autómatuzsálemet, a Canale Grande-t felmosó asszonyt.

Döntsd el, tetszik-e. Látod, ami itt van, és ráérzel, ami otthon tán hiányzik. Ami kellene, és nemcsak, hogy termőre forduljon az álmodozások kora, hogy a világvándorok felfedezzék a szívednek leginkább kedves várost, hanem mert lehet így is. Lehetne, és akkor miért nincs így.

Bujdos Attila



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdet�s