Romház, sej!

Akt.:
Illusztráció
Illusztráció - © Fotó: Polyák Attila
Egy félelmetesen ócska házban nőttem fel. Valaha szép lehetett, sőt luxuskivitel századfordulós szinten, de amikor mi oda kerültünk, már – képletesen szólva – csak a romok maradtak. Minden rossz volt. A vezetékek, a tető, a kémény, a falak. Azzal szórakoztam gyerekként, hogy a mindenütt málló vakolat feltárta nekem, hányféle festékréteg van az utolsó alatt, ezt feszegettem óvatosan, körömmel. Kiss László írása.

Ma ez a régi bérház újra gyönyörű. Helyreállították, igaz, nem lakóházként, irodaépület lett, de most látszik csak, milyen szép lehetett egykoron. A szerencsés kevesek közé tartozik, mert ez a belvárosi épületsors nem jellemző Magyarországon. Valahogy a nagy uniós pénzáradatból erre jutott a legkevesebb, a régi városképet meghatározó lakóházak felújítására. Kezdő újságíró koromban mondta rezignáltan egy szakember, körülbelül harminc-ötven év a felújítási elmaradásunk, azaz ennyi évtizeddel ezelőtt kellett volna már azokat a házakat felújítani, amit ma ugyanúgy látunk, mint akkor.

Ha Budapesten körbenézünk, ott látni csak igazán, milyen katasztrofális a helyzet, miközben a lakásárak kúsznak felfelé, maguk az épületek hihetetlen állapotban vannak a belvárosban. Golyó ütötte nyomok „ezeréves” málló homlokzatokon, a szentlélek által alátámasztott függőfolyosók, olyan ablakok, amelyek mellett vidáman fütyül a szél. De vidéken se más a helyzet, pedig ez az épületvagyon, a nemzetgazdaság nagyon fontos része.

Nem lehet mindenütt megvárni, míg összerogynak az ódon házak és akkor lesz helyettük egy zúzalékos parkoló, jobb esetben egy új ház. Amikor Európában járok, tőlünk nyugatabbra, nem is a parkjaikat, autóikat, boltjaikat irigylem – végül is e téren nem állunk azért olyan rosszul –, hanem a házakat. Ép homlokzatok, szépen javítva, festve minden, nem kell, hogy a huszonegyedik század költözzön egy százéves házba, de legalább ne szakadjon a fejükre a tető vagy a vakolat. Úgy kíváncsi lennék, vajh’ mire várunk, mi van a nagy nemzetstratégák fejében erről a nem csekély problémáról jövőkép gyanánt?

A helyzet azért is bonyolult, mert a rendszerváltáskor jelképes összegért elosztogatták a hajdani állami lakásvagyont. Aki észnél volt, hatalmas üzleteket köthetett. De ami megmaradt ezután, az nem csekély számú belvárosi hajdani bérház, bennük magántulajdonosokkal, meg némi állami tulajdonrésszel, akiknek nincs pénzük arra, hogy egy átfogó épületfelújítást megcsináljanak, még egy homlokzatfestés is meghaladja az erőt.

És minél inkább telik az idő, ketyeg a bomba, egyre drágább lesz életre lehelni a roskadó épületeket. Ugyanakkor pedig az egyes lakások ára, amúgy értéke hihetetlenül magas. Mindaddig, míg ki nem derül valami komoly baj. A dörzsölt ingatlanosok most már megnézik pontosan a társasház anyagi helyzetét is, és megtaksálják, vajh’ beüthet-e például egy komplett tetőfelújítás a közeljövőben.

Ha igen, máris nem olyan szép a menyasszony, azaz a megveendő lakás. És nem véletlen, hogy a romkocsma – mint új találmány – Magyarországról indult el. Merthogy ehhez az innovációhoz a legfontosabbakból, a trendi, romantikus belvárosi romokból válogatni lehet ma is.

Így romkocsma-nagyhatalom lettünk. Kár, hogy a kocsmából sokan egy másik romba igyekeznek – hazafelé.








hirdetés